Címlap Gazdaság Kedvezményt k...

Kedvezményt kaphatnak a pécsi kereskedők az önkormányzattól

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hogy pontosan mi, hogyan, mikor és meddig, azt viszont egyelőre nem árulta el az önkormányzat, mert ezzel várni akarnak a jövő hétig.

A Pécs Aktuál írta meg elsőként, hogy továbbra is fizetni kell a bérleti díjakat az önkormányzatnak, épp csak haladékot kaptak erre azok a bérlők, akik a veszélyhelyzet miatt nem, vagy csak nagyon korlátozottan tudnak nyitva lenni. Vagyis az éttermek, kávézók, kocsmák mellett még számos üzlet és bolt érintett, akik nem nyithatnak ki a kijárási korlátozás miatt. Esélyük sincs tehát kitermelni a bérleti díjakat. Miből fognak fizetni, ha vége a járványnak?

Most úgy néz ki, az önkormányzat az eddigieknél hatékonyabban foglalkozik a probléma megoldásával. Megtudstuk ugyanis, hogy „a pécsi önkormányzat vagyonkezelő cégétől ingatlant bérlő, ezernél is több vállalkozás számára részletezett kedvezményrendszert dolgoztak ki a következő hónapokra.

Hogy pontosan mi ez, hogyan működik, mikortól és meddig tart, azt viszont egyelőre nem árulta el az önkormányzat, mert ezzel várni akarnak a jövő hétig. Azt ígérték, hogy ezt a jövő héten a nyilvánosság elé fogják tárni.

Lapunk mindezekre korábban rákérdezett az önkormányzatnál, de válaszokat ezúttal sem kaptunk.

A fenti informáckat abból a levélből tudtuk meg, amit Péterffy Attila írt Hoppál Péternek (és a linkre kattintva el is olvashatnak). A fideszes politkust lényegében arra kérte a polgármester igen szofisztikáltan, hogy ne Pécsett „buzgolkodjon”, hanem inkább a Parlamentben, mert ők már „hetekkel ezelőtt” mindent elintéztek.