Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erdőgazdálkodás fenntarthatósági követelményeit az újonnan megjelent rendelet nem írja felül

– írta ki, részben nagybetűkkel, közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Az információ nem új, napok óta többször és több fórumon is nyilatkozott a kormány, illetve a szaktárca arról, hogy a fakitermelés szabályainak megváltoztatása gyakorlatilag egy elméleti opció arra az esetre, ha nincs más mód meleget (energiát) csinálni, mint a fa; mert minden (gáz, villamosenergia) leáll, vagy csak rettenetesen korlátozottan lenne elérhető a lakosság számára.



Az agrárminiszter vélhetően a pénteki budapesti fatüntetésre reagálva próbálhatta megnyugtatni az erdőkért aggódó közvéleményt.

A Pécs Aktuál néhány napja kérdezte meg a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatóját a témáról is, Ripszám István pedig szintén nyilvánvalóvá tette, hogy

senkinek nem kell féltenie a Mecseket, vagyis az erdőt most. Ha pedig aggódni is kell, akkor inkább a klímaváltozás és annak hatásai miatt – de erre is évek óta tudatosan készülnek az erdészetnél egyébként.

Olyannyira, hogy Franciaországból is érkeztek nemrég erdészek, hogy a mecseki módszert tanulmányozhassák. Ott ugyanis több száz hektár erdőt veszítettek el az elmúlt években.

Akit a téma komolyabban is érdekel, annak mindenképen ajánljuk magunkat; vagyis a Ripszám Istvánnal készült podcastunkat:

A kormányszóvivő a hivatalos Facebook-oldalán azt írja, a fakitermelés szabályairól szóló kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült, hiszen az erdők természeti értékei nem sérülhetnek. Elmondása szerint a rendkívüli szabályok

KIZÁRÓLAG AKKOR LÉPNEK ÉLETBE, HA AZ ENERGIAKRÍZIS ELJUT ARRA A SZINTRE, AMIKOR A LAKOSSÁGI ÉS KÖZÜLETI TŰZIFAIGÉNYT MÁR NEM LEHET A KORÁBBAN TERVEZETT FAKITERMELÉSSEL BIZTOSÍTANI.