Címlap Gazdaság Mégis szabad ...

Mégis szabad a névtelen adományozás: visszalépett a kormány!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Módosítás helyett teljes egészében visszavonta az Orbán-kormány azt a rendeletet, amely megtiltotta, hogy civil szervezeteknek névtelenül lehessen adományozni Magyarországon – derül ki a Magyar Közlöny friss számából.

A tilalom mindössze két hétig volt hatályban – írja az Index. A kabinet azt írta elő benne, hogy az egyesületeknek és az alapítványoknak kötelezően fel kell tüntetniük, kitől mennyi pénzt kaptak. Mindenféleképpen neveket kellett feltüntetni, még akkor is, ha a pénz cégtől vagy más szervezettől érkezett. Meg kellett jelölni, hogy ki áll az adományozó mögött, illetve cégek esetében fel kell tüntetni azoknak a tulajdonos személyeknek a nevét, akiknek legalább 25 százaléknyi részesedésük van benne. Természetes személy hiányában az adományozó vezető tisztségviselőjének nevét kellett feltüntetni. 

A tilalom hatalmas felháborodást keltett – emlékeztet a lap, az Átlátszó az Alkotmánybírósághoz fordult miatta, feltevése szerint

az Orbán-kormány célja ugyanis az volt, hogy elriassza a magánszemélyeket a civil szervezetek támogatásától.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egy Facebook-posztban azt állította, a cél az átláthatóság megteremtése. Jelezte azt is, a rendeletet módosítani fogják, 500 ezer forint alatti támogatás esetén az adományozókat nem kell feltüntetni majd. Ezt követte a 437/2021. (VII. 16.) rendelet, a mostani visszavonás, amely ma hatályba is lépett.

(via Index)