Címlap Gazdaság Nagyot fordul...

Nagyot fordult a világ a pécsi sörgyárban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Sörfőzde 2,5 milliárd forintos tavalyi forgalma több mint 15 százalékkal maradt el a 2020-astól – írja az Mfor.hu a társaság 2021-es beszámolójának kiegészítő melléklete alapján. A sörfőzde Matolcsy György jegybankelnök két unokatestvére, Szemerey Tamás Béla és Szemerey Zoltán András tulajdonában van.

Az Mfor szerint a számokból arra lehet következtetni, hogy a visszaesés kizárólag az előző évinél szegényesebb belföldi értékesítésnek tudható be, mert a külföldről származó bevétel több mint megduplázódott. Viszont a zömében az Európai Unió többi országában landolt sörexport nem tudta kompenzálni a belföldi forgalom zuhanását, mivel annak részaránya még az 1 százalékot sem éri el. A Pécsi Sörfőzde nyeresége is veszteségbe fordult egy év alatt: 2020-ban még közel 42 millió forintos profittal zártak, tavaly már csaknem 208 milliós veszteség jött össze nekik.

A lap szerint a kiegészítő mellékletből az is kiderül, nem elég, hogy a cég tulajdonosai perben és haragban állnak egymással, a társaságnak sem cégvezetője, sem vezérigazgatója nem volt a 2021-es üzleti évben. (A konfliktus röviden: a Szemerey Tamás Béla közvetett tulajdonában lévő BanKonzult Kft. még tavaly törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett amiatt, hogy a báty, Szemerey Zoltán András többségi tulajdonában lévő MAVA Befektetési Kft. törvényellenesen került 50 százalék fölé a Pécsi Sörfőzde Zrt.-ben. Vviszonylag frissnek tekinthető fejlemény, hogy a nyilvánosan elérhető cégbírósági adatok szerint a Pécsi Törvényszék ugyan bejegyezte a MAVA többségi tulajdonát, ám még ugyanaznap az annak felülvizsgálata céljából indított pert is.)

A Pécsi Sörfőzde 2019-ben profilt váltott, azóta csak kisüzemi sörfőzdeként működik, ami mögött egyértelműen az áll, hogy így a korábbi évek milliárdos adói helyett szinte mikroszkóppal látható közterhet kelljen leszurkolniuk. A költségvetésbe tavaly közel 9,7 millió forint jövedéki adót fizettek be, mintegy 3 millió forinttal többet, mint egy éve (arra az ellentmondásra, hogy az alacsonyabb értékesítés ellenére miért emelkedett az adóteher, az lehet a magyarázat, hogy változtak az uniós szabályok, amelyekkel Magyarországnak harmonizálnia kellett a saját előírásait). Ám az adófizetés által jelentett többletkiadást szinte fillérre ellensúlyozta, hogy a sörfőzde tavalyi bérköltsége pont 3 millióval lett alacsonyabb a tavalyelőttinél, miután 2021-ben átlagban 13-mal kevesebben, 113-an dolgoztak a pécsieknél, mint 2020-ban (ebből 67 fizikai, 46 szellemi alkalmazott volt).

Mindenesetre az utóbbi öt év legrosszabb – és 2016 óta először veszteséges – eredménye ellenére a Pécsi Sörfőzde kilátásai nem tekinthetők rossznak. Az utóbbi években kapott bőséges, 1,2 milliárd forintot meghaladó állami támogatásoknak (amelyek ráadásul egy 15,7 milliós tétel kivételével vissza nem térítendőek) köszönhetően ugyanis ígéretes fejlesztések folynak.