Korfura nem, de idén novembertől heti kétszer lehet Máltára és Münchenbe utazni a Pécs-Pogányi Repülőtérről.
Az önkormányzat kiadványa és a Universal Air honlapja szerint a téli időszakban
pénteken és vasárnap lehet Máltára és Münchenbe utazni. Korfura ebben az időszakban nem indulnak közvetlen járatok a pogányi repülőtérről.
A jegyek nemcsak a honlapon, hanem a légitársaság hivatalos applikációján keresztül is megvásárolhatók, de akár telefonon, a Universal Air angol nyelvű ügyfélszolgálatán is lehet érdeklődni.
A feltételek továbbra is változatlanok, a fedélzetre 1 darab, maximum 7 kilogrammos kabintáska vihető fel, a jegyár pedig tartalmaz egy feladott poggyászt, amelynek súlya maximum 15 kilogramm.
Korábban voltak, akik aggódni kezdtek amiatt, mert bár számos kis, regionális repülőtér téli menetrendje már elérhető volt, járatokat is lehetett foglalni, jegyet is lehetett vásárolni, Pécsen nem ez volt a helyzet. Miután ezt a Pécs Aktuál megírta, a légitársaság elkezdett kommunikálni, majd most bejelentették a téli menetrendet is.