A magyarok harmada egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyarok 36 százaléka mindössze egy hónapig tudna megélni a meglévő megtakarításából, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelme a K&H felmérése szerint.

A magyarok átlagosan 7 hónapot

tudnának átvészelni meglévő forrásaikból, ami megegyezik az egy évvel korábbi szinttel és 1 hónapos emelkedést jelent a 2018-as eredményhez képest.

A felmérés szerint a lakosság 8 százaléka 1-2 évre szükséges anyagi háttérrel rendelkezik,

5 százalék akár több mint 2 évig is képes lenne bevétel nélkül megélni.

Nemek szerinti lebontásban vizsgálva,

a nők 41 százaléka, a férfiak 30 százaléka bírná maximum 1 hónapig bevétel nélkül

– hívta fel a figyelmet a pénzintézet az egyenlőtlenségekre.

A keleti országrészben a háztartások 43 százaléka tartozik a legkiszolgáltatottabb kategóriába, nyugaton és a középső országrészben csak 31-32 százalékos az arányuk, míg a fővárosban csupán 25 százalékos.

A kutatás szerint azok körében, akiknek a járvány miatt megszűnt az állása, 79 százalék maximum 3 hónapig tudna megélni a tartalékaiból.

Zobor Zsuzsa, a K&H alapok kezelőjének vezetője elmondta: jelentős azok aránya, akik nagyon rövid időre elegendő tartalékkal rendelkeznek. Éppen ezért lényeges, hogy az érintettek minél előbb kezdjék el a takarékoskodást, így stabilabb háttérrel várhatják a hirtelen jött változásokat.

A felmérést a pénzintézet a Free Association megbízásával végezte. A kutatásban negyedévente 500 fő vesz részt, a minta országosan reprezentatív a 30-59 éves, online lakosságra. Az adatfelvétel 2020. május 22. és június 2. között zajlott.

Hirdetés
Előző sztori

Korona: Honnan tudhatjuk, hogy meggyógyultunk?

Következő sztori

Óvodai örökbefogadáson keresztül segíthet most a rászoruló gyerekeken!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1