Alekosz lufikkal járja majd Baranyát, a pécsi hölgyeknek is üzent!

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lányok, asszonyok! Baranyában turnézik Nagy Alekosz. Aki nem tudná, ő a Való Világ egykori győztese. És hogy miért jön vidékre? Szerinte itt lehet a Nagy Ő. Egy fővárosi lány ugyanis "nem házias, nem főz. Nem takarít az. Üdülni akar! Aki ennyit csavarog, az hogy akar szülni?”  - írta közösségi oldalán. Pécsett már járt korábban, egy mellnagyobbító műtétre hozta barátnőjét, akivel ezután különváltak útjaik. 

Csirkelevesen át vezet az út Alekoszhoz!

Legyen szemrevaló, kifejezetten házias és el tudja készíteni Alekosz kedvenc csirkelevesét – írta a hódító.

És hogy mikor ér Baranyába?

Alekosz érkezése előtt kettő nappal fogja bejelenteni a honlapján, mikor érkezik a piros lufikkal. Viszont ezt üzente a pécsieknek a Pécs Aktuálon keresztül:

“Szeretem Pécset! Pár éve voltam ott”

– Egy barátnőmet vittem mellnagyobbításra a Da Vinci klinikára. Már akkor tudtam, a műmellel kapcsolatunknak vége lesz. Így is lett. A természetesség híve vagyok, természetes, hogy természetes lányt akarok. Minden értelemben. Ezért a vidék! Pesten csak szilikon, és magamutogatás van. Díler, és BMW van. Vidéken pedig húsleves, csirkeleves, törődés, gondoskodás, hűség és szeretet – írta a Pécs Aktuálnak Nagy Alekosz.

Remélem, Pécset még nem érte el a civilizáció, ami a lánykákat férfiassá teszi. Beszéljenek keveset, legyenek odaadók, simulékonyak, elfogadók, behódolók. Tiszteljék, szolgálják urukat! A szó legnemesebb értelmében.

írta Alekosz.
Nem hagyja ki Baranyát!

“Évezredeken át működött ez! Sajnálom, hogy az 1989-es rendszerváltoztatás miatt, vagyis a liberalizmus elindultával változott meg mindez” – tette hozzá a valóságshow-hős.

Őt kell keresni! – Fotó: Alekosz

Alekosz azt írta még: Érzem. Járni fogom a kis utcákat! Hol kocsival, hol gyalog. Benézek az udvarokba-portákra, és ha az udvaron házias lányt látok, rögtön becsöngetek! A szülőktől, nagyszülőktől kikérem azt. Hazahozom” 

Kiemelt fotó: Alekosz

Előző sztori

Pécsen és Szigetváron is büntettek a korlátozások megszegése miatt

Következő sztori

A Tettye Forrásház 1892 óta szállítja az ivóvizet házainkhoz

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1