Címlap Hírek Csaknem 100 é...

Csaknem 100 éve nem látott ragadozó tűnt fel Magyarországon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1932 óta ez csak a második előfordulása lenne idehaza a fajnak

Egy barátkeselyűt fényképezett minap Fábián Péter Imre Geszt térségében, amint egy csapat réti sassal, és egy parlagi sassal együtt északi irányba repült – írja közösségi oldalán a Birding Hungary. A szervezet szerint néhány nappal ezelőtt már valószínűleg ugyanezt az egyedet észlelték Sáránd mellett, amint déli irányba haladt.

A barátkeselyű a 18. században még rendszeresen előfordult hazánkban

Az említett barátkeselyű a 18. században még rendszeresen előfordult Magyarország területén, 1932 óta azonban ez csak a második előfordulása lenne idehaza a fajnak. Ugyanis, mint megjegyzik: kissé még kétséges, hogy egy teljesen vad madárról van-e szó, miután nemrég egy bulgáriai visszatelepítési programból származó, fogságban nevelt példány is Magyarországon tartózkodott.

A jeladóját sikerült megtalálni, ám a madár nem került elő. Lehetséges, tehát, hogy a hét végén ezt a visszatelepített madarat sikerült megfigyelni, csupán elhagyta a jeladóját.

(Fotó: Fábián Péter Imre/Birding Hungary)