Címlap Hírek Egy baloldali...

Egy baloldali propagandaoldal komlói tulajdonosa is azt állítja: megfigyelték!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén tavasszal több alkalommal is feltörték Páva Zoltán telefonját, aki korábban az MSZP-ben politizált, most pedig az ellenzéket nyíltan támogató Ezalenyeg.hu nevű portált üzemelteti. Az újság a 2019-es önkormányzati választási kampány idején indult el, és erőteljes közösségi médiás jelenlétének köszönhetően fontos szerepet játszott az ellenzék sikereiben. Az azóta számos új vidéki változatot indító híroldal komolyan készül a 2022-es parlamenti választási kampányra is, és ezúttal is az ellenzéki pártokat tervezi támogatni – írja a Direkt36 a Telexen.

Páva készülékéről két szervezet – az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet és a Citizen Lab nevű kanadai kutató labor – biztonsági szakértői is megállapították, hogy azt feltörték az NSO nevű izraeli cég által kifejlesztett Pegasusszal. A vizsgálatok adatai szerint idén március 16. és 24., valamint május 23. és 27. között volt jelen a kémszoftver a készüléken.

Páva még a Pegasus-ügy kirobbanása előtt vizsgáltatta meg a telefonját a Citizen Lab szakembereivel.

A Direkt36-nak azt mondta, hogy azért döntött így, mert tavasszal több furcsaságot is tapasztalt a telefonjával. Elmondása szerint gyakran megszakadtak a hívásai olyan helyeken is, ahol nem szokott gond lenni a térerővel, és időnként beszélgetés közben olyan hangokat hallott, mintha „víz alá bukott volna” a beszélgetőpartnere.

Páva azt mondta, hogy július 14-én küldte át a telefonja adatait a Citizen Lab szakembereinek, akikkel az egyik ismerőse révén került kapcsolatba. Páva közölte, hogy akkor ő még nem sejtette, hogy Pegasusszal fertőzödött meg a telefonja, csak egyszerűen gyanakodott arra, hogy megfigyelik.

A Citizen Lab végül a fájlokban kimutatta a Pegasus nyomait, és erről július végén értesítették Pávát. A vizsgálat eredményét megerősítették az Amnesty International biztonsági szakértői is, akik a Direkt36 kérésére végezték el a telefon elemzését. Páva több kollégájának készülékét is megvizsgálta a Citizen Lab, de azokon a médiatulajdonos szerint nem találtak fertőzéseket.

Miből?

Az Ezalenyeg.hu, a kormányt keményen kritizáló újság az önkormányzati választási kampányban kitűnt a nagyon erős közösségi médiás jelenléttel. Az Átlátszó összesítése szerint az Ezalenyeg.hu és a különböző helyi verziói több mint 68 millió forintot költöttek Facebook-hirdetésekre. A Direkt36-nak korábban több, a 2019-es ellenzéki kampányban részt vevő forrás is azt mondta, hogy a sikerük titka részben a közösségi médiás szereplés volt, és ehhez komoly mértékben hozzájárult az Ezalenyeg.hu.

Hogy ezt a pénzt hogyan és kitől szerezték, arra Páva Zoltán nem adott egyértelműen ellenőrizhető választ a lapnak, csak általánosságban reagált az újság pénzügyi hátterére vonatkozó kérdésekre. Közölte, hogy a hirdetési bevételek mellett őket is támogatják magánemberek, és bár ő az egyedüli tulajdonosa az újságot kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek, de több más befektető is áll a cég mögött, az ő nevüket ugyanakkor nem akarta elárulni.

További részeletek a Direkt36 cikkében olvashatóak.

Magyarország egy a tízből

Egy nemzetközi együttműködés eredményeként derült ki, hogy tíz ország  – köztük Magyarország – kormányzata megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját. A megfigyelt személyek között szerepel

  • egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester,
  • Aszódi Attila paksi bővítésért felelős volt államtitkár,
  • négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
  • Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd,
  • egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
  • a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
  • Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
  • a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
  • valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.

– foglalta össze korábban az Index.

A Pegasust forgalmazó izraeli NSO alapítója, Shalev Hulio nem árulta el, hogy a magyar állam a cég ügyfele-e.

Az NSO sajtóhírek szerint azt kommunikálja, hogy csakis állami szervekkel üzletel, de például Tarjányi Péter, és más biztonságpolitikai szakértők szerint nem zárható ki, hogy nem kormányzati szervek is hozzájuthattak ehhez, vagy ilyen jellegű kémszoftverhez. Ez utóbbira ugyanis számos példa van.

Az Orbán-kormányzat határozottan cáfolja, hogy Magyarországon törvénytelen adatgyűjtés folyt volna, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pegasus-botrányt politikai hisztériának nevezte.

(Borítóképünk forrása: Pixabay.com)