Címlap Hírek Főszervező: J...

Főszervező: Jó hír nekünk, hogy tízből csak hat ember ellenzi a Pécs Pride-ot!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Előre tudtak a Pécs Pride főszervezői arról a felmérésről, amit csak a napokban hozott nyilvánosságra a pécsi városvezetés; és tisztában voltak a közvélemény kutatás eredményeivel is. Mindezeket ugyanis elárulta nekik Péterffy Attila egy belső egyeztetésen, amikor másodjára találkoztak a polgármesterrel – árulta el a Pécs Aktuálnak Hegedűs Martin (borítóképünkön), az esemény egyik főszervezője.

Amint arról lapunk beszámolt, az önkormányzat megrendelésére a Publicus készített reprezentatív kutatást, amely szerint a pécsiek többsége nem boldog, hogy a város ad otthont az első vidéki melegfelvonulásnak, és a megkérdezettek több mint fele szerint

a város megítélésének inkább ártalmas a felvonulás, tízből hat válaszadó pedig ellenzi, hogy Pécs belvárosában legyen a Pride.

Erre a furcsán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásra hivatkozva végül a városvezetés bejelentette, hogy sem a polgármester, sem a városvezető frakció tagjai nem vesznek részt a meneten, de – egyetlen kivétellel – nem mennek el erre a baloldali országgyűlési képviselő-aspiránsok sem.

Semmiképpen nem fújják le a belvárosi vonulást, és nem keresnek új helyszínt sem

Lapunk rákérdezett arra is, hogy történhet-e olyan, amely miatt meggondolják magukat, és vagy lefújják a belvárosi vonulást – amely miatt több órára le kell zárni a belváros egy jelentős részét, oda csak személyivel és lakcímkártyával lehet majd bejutni a menet ideje alatt, illetve a szervezők engedélyével –, vagy átteszik azt kevésbé forgalmas helyszínre, de Rigó Bálint, a Pécs Pride másik szervezője ezt kizártnak tartotta.

Azt már előre tudták, hogy a polgármester és a városvezetés nem fog vonulni, mert ezt elárulták nekik még azelőtt, hogy a városháza nyilvánosságra hozta volna a közvélemény-kutatás eredményeit, de ezen nem sértődtek meg. Mint mondták: tiszteletben tartják ezt a döntést, és eddig sem volt céljuk, hogy politikusokkal vonuljanak, vagy bármelyik politikai pártot maguk mellé állítsák, és nem akarnak belefolyni semmilyen politikai kavarásba, játszmába és taktikázásba.

„Nem érünk rá csalódottnak vagy szomorúnak lenni. Nyilván van erről egy személyes véleményem, de mint szervező inkább semleges maradnék ebben az esetben”

– tért ki azon kérdésünk elől Rigó Bálint, hogy nem érzik-e visszásnak, hogy az eddigi önkormányzati nyitás és jó kapcsolat – valamint az indirekt politikai támogatás – ellenére most mégis kifarolnak mögülük a baloldali városvezetők és a „demokrata” politikusok, tartva talán a népharagtól és annak politikai következményeitől.

Egészen jó eredmény

A Pécs Aktuálnak a Pécs Pride főszervezői úgy nyilatkoztak, tisztában vannak vele, hogy az előválasztás, és politikai játszmák miatt adhatott ki ilyen fura közleményt a városvezetés, illetve a baloldali „demokrata” politikusok; viszont örülnek, és jó eredménynek tartják, hogy tízből csak hat ember utasítja el a pécsi pride-ot.

– Megnéztük életkorokra lebontva a megoszlást, és tök izgalmas eredmény volt, hogy a középkorosztály jobban üdvözli, jobban várja, mint ahogy azt mi gondoltuk – magyarázta Hegedűs Martin.

Hozzátették, küldtek meghívót a városvezetésnek, politikusoknak, képviselőknek, és bíznak abban, hogy elmennek. Azt biztosra vették, mert ígéretet kaptak, hogy az önkormányzat „Kultúráért és Helyi Programokért Felelős Munkacsoportja” – amellyel korábban egyeztettek – elmondásuk szerint el fog menni a felvonulásra, de hogy ezt magánemberként, vagy szervezetként teszik-e, arra nem tudtak válaszolni.

Több ezren is lehetnek majd

Hegedűs Martin azt mondta, most már az eredetileg tervezett ezer fős létszám inkább a minimumnak tűnik, ugyanis többen jelezték feléjük, hogy buszokkal is érkeznek majd az eseményre, és elindítottak egy olyan akciót is, hogy aki autóval jön más városokból, az ne egyedül tegye, hanem töltse meg az autót felvonulókkal.

Lapunk úgy tudja, hogy a PTE-n is gőzerővel megy a szervezés, több száz külföldi diák részvételét készítik elő, és Budapestről is érkeznek rengetegen különféle civil szervezetek segítségével és koordinálásával. Tehát minden eddigi jel szerint nagyon úgy néz ki, tényleg akár több ezer fős tömeg is vonulhat majd a pécsi belvárosban.

Bulikamionok nem, bőrtanga sem lesz, de zeneszekér és beszédek igen, végül after a Pezsgőházban

Lesznek természetesen beszédek is a felvonuláson, de nem az elején, hanem a végén. Hogy kik szólalnak fel, azt egyelőre nem tudtuk meg.

A menet jövő szombaton 15 órakor kezd gyülekezni a Kossuth téren, 16 órára tervezik az indulást, és olyan 18-19 óra fele lesz vége a sétának a Szent István téren.

A felvonulás megáll majd a Szabadkikötőnél és a Nappalinál, ahol programokkal dobják fel az amúgy sem unalmasnak ígérkező A menetet egy zeneszekér (autóval húzható színpad) is színesíteni fogja egész úton, és

Pécsett bulikamionokra, bőrtangás, jelmezes utcai diszkózásra nem kell készülni

– tudtuk meg, de felbukkanhatnak a kisebb, külföldi pride-okon megszokott „biciklis hangfalak” is, amelyekről szólni fog a zene.

A Székesegyház elé senkit nem engednek fel

– erősítette meg Hegedűs Martin, kizárólag a Szent István teret foglalták le. Egyébként azért választották a belvárost, mert a másik opció a 6-os út lezárásával járt volna (abban a tervben a Balokányligetben lett volna a menet vége), ezt viszont el akarták kerülni, mert túl nagy kényelmetlenséggel járt volna.

A zártkörű afterpartira a Pezsgőházban kerül majd sor az esemény legvégén koncertekkel, fellépőkkel.