Hermán Benedek csak egy kis ideig szomorkodott az elégtelen anatómia vizsgája után, majd olyan húzással állt elő, ami két év után forradalmian megváltoztathatja a DIÁKOK TANULÁSI SZOKÁSAIT! Telefonos applikációt fejlesztett, amivel sokkal könnyebben sajátítható el a lexikális tudás.
Februártól egy magyar fejlesztésű találmánnyal segítik az egyetemi hallgatók tanulmányait
– jött a hír, aminek érdemes picit a hátterét is megnézni. Ez a találmány ugyanis egy olyan orvostanhallgató és csapata fejéből pattant ki, aki először megbukott, majd második próbálkozására 97 százalékos anatómia vizsgát tett a saját alkalmazása segítségével. Az applikáció pedig több tíz-, százezer, sőt milliók tanulási szokásait változtathatja meg. Hiszen nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is átvehetik a magyar fiatalokból álló csapat fejlesztését!

Most a Pécsi Tudományegyetem 8 karán vezetik be
Februártól három magyar egyetemen, köztük a Pécsi Tudományegyetem nyolc karán alkalmazhatják a Voovo névre keresztelt alkalmazást. Hermán Benedek és öt főből álló csapata két éve kezdett komolyabban foglalkozni a fejlesztéssel.
A cél az volt, hogy kevesebb energiabefektetéssel tartósabb tudást érjenek el a fiataloknál.
– Az applikációval azt csináljuk, hogy ami elhangzott egy előadáson, mi másnaptól, pár nappal
későbbtől elkezdjük ismételni a diákoknak. Úgy kell elképzelni, mint egy Duolingot (nyelvtanulást segítő alkalmazás – a szerk.), csak maga az ismétlési anyag, a tananyag azt maga a tanár adja meg. Tehát amit ő elmondott az előadáson, azt ismételjük az egész szemeszteren keresztül és ahelyett, hogy az utolsó pillanatban magolnak három napot, levizsgáznak is mindent elfelejtenek, ehelyett szépen, napi 5-10 perccel ismétlik folyamatosan és építik fel a tudásukat egészen a vizsgaidőszakig.
Magyarországon februártól mintegy 5 ezer diák tanulmányait segítheti

– Pécsett 10 karból 8 kar pilot jelleggel bevezeti, ez azt jelenti, hogy nagyjából 20 kurzusunkon fogják tudni a hallgatóink ezt használni. Ez már a tavaszi szemeszterrel indul. Azt jelenti, hogy február 10-tól elérhetővé válik a hallgatók számára az alkalmazás – mondta Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese.
Algoritmus alapján az applikáció személyre tudja szabni, hogy mennyit és miből kell ismételnie a hallgatónak
– Ez egy tanár-diák szinergiát és kooperációt is elősegít, a diákok mindennap tanulnak és ismételnek, a tanárok pedig látják, hogy hogyan és miként tudják memorizálni az osztálytermen belül elsajátított tananyagot – mondta Szilágyi Benedek a Voovo operatív vezetője.
A hosszú távú memóriában rögzül mindez

És ha ez még mind nem lenne elég, akkor egy játékos oldala is van a fejlesztésnek. Hiszen VERSENYEZNI IS TUDNAK A HALLGATÓK EGYMÁSSAL, ki hogyan sajátította el ezeket az ismétlődő kérdéseket.
– Ezzel mindig adunk célokat, hogy vissza-vissza térjen az alkalmazáshoz és a tanuláshoz a hallgató. Nem mellesleg jutalmakat, plusz pontokat is lehet kapni a tanártól, ha látja, hogy használj a diák az alkalmazást – azaz tanul nap mint nap – mondta Szilágyi Benedek.
És, hogy mennyire hatékony, azt maga az applikáció ötletgazdájának az anatómia szigorlata bizonyítja
– Mikor nem sikerült az első anatómia vizsgám, a másodikra már ezzel a rendszerrel tanultam. Igazából nekem abba segített, hogy ezekkel a napi ismétlésekkel, sokkal könnyebb és stresszmentesebb időszakom volt, ahol azért kellett tanulnom, de más volt. És végeredményben egy 97 százalékos anatómia szigorlatot sikerült abszolválnom – mondta Hermán Benedek.
A CSAPAT TAGJAI:
Szilágyi Benedek
Gyurka Christopher
Dosa Alex
Elmounmen Youssef