Még csak április elejét írunk, mégis gyakorlatilag tombol a nyár az országban. A jó időt, a meleget nem csak mi élvezzük, hanem a szúnyogok is: átrendeződhet a szezon.
Ha a szúnyogokon múlik, akkor kemény hónapok elé nézünk. A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja szerint az enyhe tél, valamint az új, ázsiai eredetű fajok megtelepedése hosszú távon átrendezheti a már megszokott szúnyogszezont. Már februárban megfigyelhető volt a városi területeken a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog (nos, ilyenek is vannak nálunk!) kikelése.
„Érdekesség, hogy az enyhe tél önmagában nagy segítség az inváziós szúnyogok túléléséhez, ám az ember által létrehozott lehetőségeket is kihasználják ezek a fajok. Több hazai üvegház, áruházi dísznövényosztály és hasonló temperált környezet is az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyei” – fogalmaztak a szakértők.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy már a tavasz beköszöntét megelőzően beindul a szúnyogszezon. További rossz hír, hogy az ázsiai tigrisszúnyog pedig meghosszabbítja a csípésekkel, majd viszketéssel tarkított kellemetlen idényt: egészen október végéig találkozhatunk vele. Az európai tapasztalatok ráadásul azt mutatják, hogy az elkövetkező évek során egyre inkább számítanunk kell a jelenség fokozódására, továbbá új betegségek megjelenésére is.