Címlap Hírek HÚSVÉTKOR óva...

HÚSVÉTKOR óvatosságra intenek, még 2-3 hét kell a látványos javuláshoz!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Április 13-a után megtehetjük az első lépést a régi életünk felé - mondta Orbán Viktor, aki figyelmeztetett is egyben: csak az mozoghat szabadabban, aki már be van oltva. Ha nem figyelünk, nagy baj is lehet húsvét után - hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.

Igazuk van a szakembereknek, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt, ezért most húsvétkor is oda kell figyelni a korlátozásokra. Ilyenkor felkerekednek az emberek, locsolkodás és családi összejövetelek jellemzik ezt az időszakot. Ebből kell visszavennünk, mert

ha nem tartjuk be azokat a korlátozásokat, amik eddig voltak, nagy baj is lehet húsvét után

– mondta Orbán Viktor járványügyi szakemberekre hivatkozva.

Akik be vannak oltva, szabadon tudnak családot látogatni, de akik nincsenek beoltva, meg is fertőzhetnek másokat.

2-3 hét, mire átbillenünk

„Két-három hétre van szükség ahhoz, hogy a vakcinák látványos hatást fejtsenek ki és jelentősen csökkenjen mind az elhunytak, mind a fertőzöttek száma” 

Április 13-án meghaladjuk a 3 millió oltást

Ekkor megtehetjük az első lépést a régi életünk felé.

Április 19-én kinyitjuk az iskolákat, óvodákat

Ha elérjük a 3.5 milliót, akkor jöhet a következő lépés, de erről jövő héten adnak tájékoztatást.

Boltok nyitása

A miniszterelnök hozzátette, hogy húsvét után egy-két nappal megváltozhat az üzletek nyitva tartása, mert akkor elérjük a két és félmillió beoltottat. 

Védettségi kártyával szállodák használata?

– 3.5 millió beoltottnál már tudunk arról beszélni, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők különböző szolgáltatásokat már használhatnak. Ez pedig ösztönözné az embereket arra, hogy regisztráljanak az oltásra – mondta Orbán Viktor.

Nem lehet kötelező az oltás

Ha valamire rá akarnak szorítani minket, akkor direkt ellenállunk, és ezért nem lehet kötelezővé tenni felnőtt embereknek az oltást. 

A teljes interjú itt hallgatható vissza: