Címlap Baranya JUBILEUM! Ünn...

JUBILEUM! Ünnepelnek a kajak-kenusok, immár 50 (+1) éve ott vannak a Pécsi-tó vizén

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legnagyobb orfűi tavat a megszületése után hamar birtokba vették a vízisportok szerelmesei: megjelentek a vitorlások és a kajak-kenusok is. Utóbbiak most szombaton az ötven éves jubileumot ünneplik meg – lesz miről beszélgetni, anekdotázni a vízitelepen.

El kell ismerni, annak idején a vitorlások gyorsabbak voltak, gyakorlatilag a Pécsi-tó születésével egy időben ott voltak a vízen. Persze a kajakosok sem sokat késlekedtek, hamar beindult a lapátolás is: 1970-től szervezett formában űzik ezt a sportot a tavon. Az eltelt több mint ötven év alatt többször is változott az egyesületi háttér, tartoztak az Ércbányászhoz, a PVSE-hez, a PMSC-hez, majd 1991 óta a mai nevükön, Pécsi Kajak-kenu Clubként szerepelnek, léteznek.

– Az otthonunk sem mindig ott volt, ahol jelenleg – mesélte ifj. Csaba András, a PKKC elnöke és vezetőedzője. – A területen többször is költöztünk ide-oda, míg végül megtaláltuk a mostanit: az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központot 2010-ben adták át. Természetesen nagyon örültünk neki, hiszen modern, kulturált körülmények között sportolhatunk, miként annak is nagyon örülünk, hogy újra mi üzemeltetjük a sporttábort, ahol gyakorlatilag minden elkezdődött, mert ott volt korábban a csónakházunk.

Az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központ új nevet kap

Az orfűi kajak-kenu sport megszületése és ötven éves élete egybeforrott egy családdal. Annak idején Csaba Andrást bízták meg azzal, hogy a Pécsi-tavon honosítsa meg ezt a sportágat. Nem sokkal később csatlakozott hozzá fia, akit szintén Andrásnak hívtak, s aki egy idő után elnökként és vezetőedzőként irányította a klubot (a két alelnök mind a mai napig Szigethy Béla és Sánta Viktor). A PKKC 1991-ben született meg, a jelenlegi elnök és vezetőedző pedig a sportág orfűi szülőatyjának unokája, ifjabb Csaba András. A szombati jubileumi összejövetelen (amelyre tavaly került volna sor, de a pandémia miatt elmaradt) névadó ünnepséget is tartanak – egyelőre maradjon titokban, hogy kiről nevezik majd el a vízitelepet!

A program szombaton 10 órakor kezdődik a megnyitóval, 11.45-kor kerül sor a névadó ünnepségre, majd ezt követően az egész nap a kajak-kenuról szól. Lesz miről beszélni, anekdotázni, mert sok mindent látott a vízitelep, miként rengeteg szép eredményt értek el az utóbbi öt évtized során itt sportolók. A PKKC vezetősége a jubileum során jutalmazza is azokat, akik a magyar bajnoki helyezések mellett a nemzetközi porondon is sikeresen képviselték a klubot, illetve a magyar kajak-kenu sportágat, így Békés Attilát, Szigethy Bélát, Schneider Imrét, Babella Balázst, Fodróczi Vilmost, Szigethy Virágot, Meiszterics Lucát, Holczer Ákost, Szmrtyka Rebekát.

Még sok ilyen eredményes ötven évet kívánunk a pécsi-orfűi kajak-kenu sportnak!

Nagyon jó helyen vannak itt a hajók

A PKKC versenyzői a Szegeden megrendezett felnőtt országos bajnokságon is szép eredményeket értek el annak ellenére, hogy ez egy kicsit más kávéház olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokkal. Ennek ellenére több döntős helyezésnek is örülhettek: érdekesség, hogy K4 500 méteren két hajóban is érdekeltek voltak, az egyik negyedik, a másik nyolcadik lett. Munka és gyereknevelés mellett is kitett magáért Fodróczi Vilmos, aki K1 200 méteren is döntőt húzhatott az előfutamokból bejutva. A felnőtt országos bajnokság eredményei: K1 1000 m: 9. Szmrtyka Rebeka, K2 1000 m: 9. Krikler Zsombor–Krikler Zalán, K4 1000 m: 5. Krikler Zsombor–Krikler Zalán–Fekete László (Pécs)–Ruzicska Péter (FTC), K4 500 m: 4. Fodróczi Vilmos (Pécs)–Kirkov Valentin–Bükkösi Raymond (FTC)–Kovács Márk (Delta), K4 500 m: 8. Krikler Zsombor–Kugler Attila–Fekete László (Pécs)–Ruzicska Péter (FTC), K1 200 m: 9. Fodróczi Vilmos, K2 200 m: 8. Fodróczi Vilmos–Kugler Attila, K2 mix 200 m: 9. Fodróczi Vilmos–Szmrtyka Rebeka, K4 200 m: 7. Krikler Zsombor–Kugler Attila–Fekete László–Fodróczi Vilmos, K1 5000 m: 10. Krikler Zsombor.

Fodróczi Vilmos továbbra is jó formában van