Címlap Hírek „Két ge...

„Két generáció alatt kihalt volna Kétújfalu”, és más baranyai kisfalvak, de még időben érkezett a segítség

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szigetvártól délre található településen az elmúlt három évben nagyságrendileg 600 millió forint fejlesztés zajlott. Most megújult az óvoda és épül már a minibölcsőde. Sikersztori az ország egyik legaprófalvasabb térségében!

„A magyar falvaknak van jövője, az elmúlt években kétezer óvodafejlesztés történt, mintegy 24 milliárd forint értékben”

– hangsúlyozta Gyopáros Alpár Kétújfalun. A 700 lelkes baranyai községben – ami Pécstől 50 kilométerre található, Somogy és Baranya határában – a Modern Települések Fejlesztéséért Felelős kormánybiztos egy 90 millió forintból kibővített óvoda átadóján vett részt.

„Kétújfalu 50 éven belül kihalt volna”, de…

– 2022-ben elkezdett stagnálni a lélekszám Kétújfalun és a Magyar Falu program és a falusi CSOK-nak köszönhetően emelkedik a lakosság száma a baranyai településen.

És ha emelkedik a gyermeklétszám, akkor kézenfekvő mit kell csinálni. Játszótereket kell fejleszteni, óvodákat kell bővíteni és óvónői szolgálati lakásokat kell építeni

– sorolta Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos szerint: „míg a baloldali kormányok alatt valóságos ‘falurombolás’ zajlott, addig az Orbán-kormányok kiemelten kezelik Magyarország falvait, minden intézkedésükkel a gyermekvállalást, így a lakosságszám növelését célozták”.

20 milliárd forint érkezett Nyugat-Baranyába

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Magyar falu program keretében az elmúlt években közel húszmilliárd forint értékben érkezett támogatás a családokhoz, önkormányzatokhoz és egyházakhoz a térségben. Hozzáfűzte: bízik benne, hogy a kormányzati támogatásoknak köszönhetően a jövőben is számos fejlesztés valósul meg választókerülete aprófalvaiban.

A kétújfalui Napraforgó Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha épületében egy új csoportszobát, hozzá tartozó öltözőt, vizesblokkot, valamint eszközöket adtak át. Nemsokára pedig megnyitják minibölcsijüket is, ahol még több gyermek felügyeletéről tudnak gondoskodni.