"A daganat már rágta a csontomat, amit alig akartam elhinni. Azért mentem orvoshoz, mert beütöttem a bokámat és az feldagadt" - mondta Grób Gábor. A 37 esztendős pécsi férfi egy véletlen folytán tudta meg: nem bokaszalag-szakadása van, hanem csontrákja. A háromgyermekes apuka döntött: az amputációt és a kemoterápiát választotta, hogy életben maradjon.
Az udvarban gyerekjátékok, a kapuban Gábor áll. Kijött elém, hogy ne tévedjek el. Ezután kissé bicegve, de határozott léptekkel bekísér otthonába. A háttérben gyerekkacaj, a kávé épp kifőtt, Gábor leül mellém és mosolyog. Mintha mi sem történt volna, pedig a háromgyermekes apuka épp most tanulja új életét. Jobb lábát májusban amputálták.
Elestem tavaly ősszel és beütöttem a bokám
kezdte az elején a háromgyermekes apuka.
Pár hónap leforgása alatt azonban kiderült, rosszindulatú daganata van és nem bokaszalag-szakadása.
„Rágta a daganat a csontot, így volt szó szerint leírva”
Gábort ezután megműtötték, majd többhónapos kemoterápiát kapott.
– Ha az esést követően nem megyek el az orvoshoz, sosem derül ki, mi a baj a lábammal és az végzetes lett volna – mondta Gábor, aki sosem volt egy beteges típus.
Nem éreztem rendkívüli fájdalmat, csak bicegtem kicsit
– Az ember azt hinné, hogy a csontrák nagyon tud fájni. Ez az alattomos betegség azonban úgy volt a lábamban, hogy nem is volt fizikai tünetem – tette hozzá az apuka.
Az utolsó percig küzdöttek a lábamért
– A csontrákot februárban diagnosztizálták. A lábamért a májusi amputáció előtti napig küzdöttek az orvosok. Végül aláírtam a papírt, hogy vágják le a lábamat – mesélte Gábor.
Amputálásnál azt kértem ne 5, hanem 10 centi legyen inkább
így akart biztosra menni Gábor, hogy nem újul ki a betegsége.
Még az utolsó kenetet is megkaptam
– A hit sokat segített, papok is jártak hozzánk. Volt, hogy a kórházban meggyóntam és két szín alatt is áldoztam. Igazából még a betegek kenetét – régen utolsó kenetnék hívták – is megkaptam – vallotta be a 37 éves férfi.
Májusban amputálták a lábát, most már bot nélkül jár
– A legrosszabb az egészben a többhónapos kórházi lét volt. Sosem voltam ennyit távol a három gyermekemtől és a feleségemtől – mondta Gábor, aki fél évvel az amputációt követően már a kertben tesz-vesz, a gyerekekért megy az oviba és ügyeket intéz. Arra pedig már nem is gondol, miért kapta ezt a csapást a sorstól.
„Átértékeltem az életem”
– A betegség miatt muszáj volt lelassulnom. Az ember átértékeli ilyenkor az életét és elkezd azon gondolkozni, hogy az, ami eddig problémát jelentett a hétköznapokban, nem is valós probléma. Nem kell rajta idegeskedni, egyszerűen nem szabad – zárta a beszélgetést Gábor.
Gáborral készült interjúnkat hamarosan a
Pécs Aktuál közösségi
oldalán is közzétesszük!
