Címlap Hírek Nem várt sike...

Nem várt siker a pécsi roma tehetségkutatón!

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Először rendezett roma tehetségkutatót a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Dosta Sas Kulturális és Jogvédő Egyesület Pécsett és óriási érdeklődés övezete az eseményt.

Négy kategóriában 37 produkció mérette meg magát, méghozzá igen színvonalas előadások.

– Nem számítottunk ekkora sikerre, ovációra és részvételre, hiszen ez volt az első alkalom, hogy tehetségkutatót szerveztünk. Azt szeretném, ha ebből hagyomány lenne, és minden évben újabb és újabb roma tehetségeket mutathatnánk be Pécsnek és a nagyvilágnak.

Én pontosan tudom, hogy rengeteg roma tehetség van Pécsett, akikre érdemes odafigyelni, támogatni és felkarolni őket, mert értékes tagjai a pécsiek közösségének

– kommentálta a programot Varga István, a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az elnök külön köszönetet mondott Junácski Andrásnak, aki a Baranya Vármegyei Önkormányzat alelnöke (képünkön), a segítségért és a rendezvény megnyitásáért, illetve Fülöp Péternek, aki a PTE kulturális főtanácsadójaként vett részt és zsűrizett is a tehetségkutatón.

Fülöp Péter nem érkezett üres kézzel

Fülöp egyébként nem érkezett „üres kézzel”, a Csiky Gergely Színház igazgatójaként a roma tehetségeknek Nikola Tesla – Végtelen Energia Musical című előadásra ajánlott fel tiszteletjegyeket.