Címlap Kultúra Leállították ...

Leállították a Magyar Népzene és Néptánc Háza építését Péterffyék, az ellenzék mindenképpen végig fogja vinni

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Harcias kijelentéseket tett az egyik ellenzéki képviselő, aki szerint "nemzetellenes a pécsi baloldal politikája".

A magyar néphagyományokat ápoló művészek, civilek és érdeklődők körében meglehetős tetszést aratott a pécsi Fidesz-frakció minapi bejelentése, miszerint ha sikerül visszaszerezniük Pécs irányítását, akkor létrehozzák a „Magyar Folklór Házát”. Ez a terv szerint pedig „otthona lehet a városban működő valamennyi magyar népzenei és néptánc együttes, a néphagyományokat ápoló szervezetek és a népi mesterségeket gyakorló kulturális csoportok számára” – jelentette be Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője.


A bejelentést egyebek mellett üdvözölte a híres Mecsek Táncegyüttes is, annál is inkább, mert most olyan épületbe szorultak, amely életveszélyes, és folyamatosan beázik.


A témában most tovább üti a vasat a pécsi Fidesz. Ezúttal Barkóczi Csaba Péterffy kultúrpolitikája – magyar néptánc helyett argentin tangó címmel küldtek közleményt.

Ebben azt írják, hogy

„manapság Pécsett a hagyományos magyar kultúra mostohagyermekként kezelt, mondhatni megtűrt szelete a mindennapoknak”,

pedig „az államalapítás korától datált püspöki székhelyként magyar nemzetünk történelmének legfontosabb szervezőközpontjai közé tartozik”. Barkóczi szerint a megtűrtséget jelzi, hogy „a városban működő magyar népzenei és néptáncegyüttesek részére nyújtott rendszeres önkormányzati támogatás jelenleg nulla”.

– „Meggyőződésünk, hogy amikor minden évben többmillió forintot költünk az argentin hagyományokat erősítő tangóünnepre, vagy svájci kulturális napok szervezésére, akkor a magyar népzene, néptánc és népi mesterségek ennél sokkal többet érdemelnének – fakadt ki a képviselő.

„Péterffy Attila azonban 2019-ben már az alakuló ülésen beszántotta a pécsi örökségünket őrző bizottságot, amely a Pécsi Értéktárat kezelte, majd rövidesen megálljt parancsolt annak a fejlesztésnek is, amely a régi Természettudományi Múzeum (Szabadság utca 2.) épületében indult el 2019-ben, és amelyben a Magyar Népzene és Néptánc Háza került volna kialakításra kormányzati támogatással”

– közölte Barkóczi Csaba, aki szerint „hiába azonban a pécsi baloldal nemzetellenes politikájának rombolása, 2024-ben létre fogjuk hozni az eredeti elképzelést is felülmúló Magyar Folklór Házát, amelyben a magyar népi hagyományokat őrző kulturális közösségek elfoglalhatják majd méltó helyüket városunk kulturális életében”.