Nincs új tulajdonos – idén is zárva marad az orfűi akvapark?!

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legrosszabb forgatókönyv valósulhat meg a sokak által kedvelt orfűi akvapark kapcsán: nagyon úgy tűnik, hogy 2020 után idén sem nyit ki, az állaga pedig folyamatosan romlik. Nagy kérdés, mikor lesz végre új tulajdonos?!

2010-ben készült el, két éve pedig lakat került rá

Üzemen kívül: hét csúszda, sportmedence és az 1400 négyzetméteres élménymedence

A napon sütkérező strandolók helyett gaz, potyogó csempe és lezárt medence látványa fogadja az Orfűi Aquaparkhoz érkezőket. A turistaparadicsomban két éve zárva az élményfürdő, ami egykoron Európa legnagyobb víztükrével rendelkező medencéjével is büszkélkedhetett.

Egykor százezer fürdővendég fordult meg egy szezon alatt

Most “üzemi elzárt terület”

Nekik jelenleg nincs hová menniük, legalábbis a Pécsi-tó két szabadstrandja már csak a kapacitását tekintve sem megoldás – meg a kettő nem is ugyanaz.

2019-ben zárták be az élményfürdőt, 2020-ban már nem nyitottak ki

Sokan bíztak benne, hogy a tavalyi helyzet csak egy évre szólt, s 2021-ben már lesz újra akvapark, akár új tulajdonossal. De nagyon úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ugyan

Szebb napokat is megélt bejárat

eladásra kínálta a létesítményt, a kikiáltási ár valamivel több, mint 1 milliárd forint volt.

Jelentkező nem akadt, így lejjebb mentek az árral, de így sem kellett senkinek. Úgyhogy továbbra is ott áll lakat alatt.

Tavaly még Pécs is beszállt volna az üzemeltetésbe

2020 nyarán a pécsi és az orfűi önkormányzat is beszállt volna az üzemeltetésbe. Péterffy Attila és Füziné Kajdy Zita polgármesterek közös levélben jelezték, hogy együttes erővel szívesen működtetnék az akvaparkot, de nem jártak sikerrel. Az orfűiek idén is kérték a vagyonkezelőt, legyen partner abban, hogy egy üzemeltető bevonásával meg lehessen nyitni a strandot, de elutasító választ kaptak.

Így fest most az élményfürdő

50-60 millió lenne újranyitni?

Miközben az MNV a vevőre vár, az akvapark az eltelt hónapok során szép lassan, de folyamatosan pusztul. A gépészet folyamatosan amortizálódik, információink szerint ennek rendbetételéhez és a strand nyitásához 50–60 millió forint kellene. Hogy erre ki adna ki pénzt úgy, hogy állítólag nem is igazán lehet rentábilisan üzemeltetni, fogas kérdés!

A Pécs Aktuál a kialakult helyzet kapcsán megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, a cégtől azt kérdeztük, mi az akadálya annak, hogy idén megnyisson a strand, jelentkezett-e vevő a létesítményre, valamint mi lesz akkor, ha senki sem akarja megvenni a komplexumot?

A Baranyai Élménykörút legnagyobb beruházása volt az aquapark

Amint megkapjuk a választ, frissítjük cikkünket!

Nemrég írtunk arról, hogy

Előző sztori

Nyomozhatnak a pécsi főátvilágító ellen: milliókért szakértett Szekszárdon is

Következő sztori

Új fecskefészkek várják a vándormadarakat a szigetvári vasútállomáson

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1