„A koronavírusban elhunyt szülők gyermekeinek szeretnénk segíteni” – mondta Fáskerti Rita, a Magyarhertelendi Termálfürdő és Szaunapark szaunamestere, hozzátéve, hogy a vendégek által felajánlott összeget, amit a fürdő is kipótol majd, a Regőczi István Alapítvány számára utalják majd. Az alapítvány 930 olyan gyermekkel vette már fel a kapcsolatot, akik a járvány miatt árván vagy félárván maradtak.
Együtt díszítik a karácsonyfát
– Felállítottunk a szaunaparkunk kertjében egy fenyőfát, amire a hozzánk érkező vendégek díszeket „vásárolhatnak”. Minél díszesebb lesz a karácsonyfa, annál több lehet majd az adomány – mondta Fáskerti Rita.
A jótékony izzadás napja
Emellett december 28-án jótékonysági szaunanapot is tartanak a Magyarhertelendi Termálfürdőben. Ezen a napon a mesterek a teljes honoráriumukat, a fürdő pedig minden megvásárolt belépőből 500 forintot, valamint a felöntések árát ajánlja fel a Regőczi István Alapítványnak.
– Adni jó, mi pedig a hozzánk érkező vendégekkel közösen szeretnénk segíteni a gyerekeknek – derült ki a szaunamester szavaiból.
Két éve kezdték az adományozást egy szaunamester emlékére
– A szaunás közösségben sokan ismerték Csillag Zsuzsannát, aki nagyon sokat tett azért, hogy ne csak szaunázzunk, hanem tegyünk is embertársainkért. Az ő nevéhez kötődik a “Csillagok a szaunában” elnevezésű jótékonysági rendezvény, ami azért jött létre, hogy ez a közösség segítse a rászorulókat. Ez a gondolat vezérelt minket is itt Magyarhertelenden, amikor tavalyelőtt a Hospice Háznak gyűjtöttünk – mondta Fáskerti Rita.
A Regőczi István Alapítványt a köztársasági elnök és felesége azért hozta létre, hogy hosszú távú és személyre szabott segítséget nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.