Címlap Hírek Ötezerben is ...

Ötezerben is mindenki pécsi akar lenni?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Általában a vélemény olyan, mint a fing… Pardon! – ha minden igaz, a flatulatio a píszí kifejezés erre a halmazállapotra. Szóval a vélekedés, mint a farszél, belül feszít, kívül büdös. Mindenkinek jobb lenne, ha bent tartanák, kivéve azt, akiben összegyűlt… Nem a véleményezés viszi előre a világot, hanem a cselekvés, és megismerés. Ugyanakkor, ha nem szembesülünk mások álláspontjával, akkor sosem kerülünk összhangba. A megismerés magányos műfaj. Ez a cikknyi felület pedig mégiscsak közösségi kölcsönhatás orrontására adatott. Egy nagylevegővel – javaslom – térjünk is a lényegre! Mi is lehetne itt a legáthatóbb esszencia, mint a „Pécs Aktuál”. Avagy mi folyik itt?

Sokszor eszembe jut a Bertók idézet: „Érzel-e mindenkit, aki egyszer itt élt? Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?” Remélem, hogy nem a „hivatali optimizmus” mondatja velem, de hiszem. Bár sokszor a városba menet kitérek a hitemből, amikor az az érzésem támad, hogy kövenként aprítják miszlikbe alattunk az útjainkat. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy az „ős Pécs” néhai neve Sop volt… (Gyengébbek kedvéért, ejtsd: szop. Erről a névről naponta megemlékezünk)…

Mintha csak a Kisvakond költözött volna be népes családjával településünkre, vagy a drezdai légitámadást próbálnák modellezni a főbb közlekedési utakon.

(Talán ki kellene használni a suliknak ezt a mostanra – nem is oly’ átmeneti állapotot – és erdei iskolák helyett a pécsi nebulóknak hadszínteret volna célszerű biztosítani korhű történelmi bemutatókhoz… Pesszimistább tanár bácsik prognosztizálhatnák a disztópikus „jövő városát”.)

Családos barátaimmal beszélgetve sokszor szóba kerül a gyerekek jövője… Vajon Pécset választják majd ők is, ha egyetemre mennek? Gyüttmentként, anno engem megcsapott a „mindenki pécsi akar lenni”- szele, többek között az 1367-es studium generale módfelett minőségi oktátási színvonala, és pezsgő egyetemi élete… Megvan még ez a színvonal?… A pezsgést leginkább az Árkádban látom, nem a kulturális és innovációs terek(b)en…

Esténként gyakran járunk kutyát sétáltatni – szigorúan pórázon – a belvárosba. A nagymúltú és szépreményű egyetemnek hála fiatalos benyomása van a köztereknek. Azt figyeltem meg – bár nem túl píszí megállapításként, de előrevetítem, hogy bőrszínre nézve abszolút színvak vagyok – hogy szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan a magyar fiatalok ülnek depresszíven gubbasztva a padokon, szobrok lábánál, és a fűben (fűvel)… A külföldiek szeme ragyog, tele életkedvvel, optimizmussal. Feltételezem, ők céllal jöttek, és talán határozott elgondolásaik vannak a jövőről. A mieink a borgőztől nem látnak messzire. Alattuk a hányástócsában kormánynélküli „csikkcsónakok” sodródnak… Ah… Jellemzően a közteres bennünket szólít meg, ha pillanatra lecsatolom az ötkilós tömegpusztító vérebemet a kötőfékről… Pedig, ha jól tévedek a parkokban és általában a közterületen tilos alkoholt fogyasztani…-na mindegy!

Mik Pécsnek a hosszútávú, egekbe fel, derűlátó, neadjisten utópikus tervei? Egészséges mentálhigénénk és homeosztázisunk megteremtéséhez tudnunk kell(ene), hogy merre tartunk, mint egyén, mint család…pláne mint város. Milyen lehetőségeket kínál ez a vármegyeszékhely hosszútávon? Készen lesznek egyszer az utak. (?) Oké, és merre visznek majd? …

Magamat nem pozícionálom szellemi magaslatokba… Fizikai munkára hajlandóbb vagyok. De sokak „parvenü” szellemi egzisztenciára vágynak. Nekik hol lesznek a „praxisaik”? Hol épülnek azok az asztalok, amelyiknek a fiókos oldalára ülhetnek a magasiskolázottak? Egyáltalán, akik két kezükkel szeretnének majd inkább boldogulni… Pécsett „mire mennek”? (Erre lenne néhány nem túl szalonképes poénom…)

Hm…Eljön a reggel is a gyomorsavszagú belvárosban. Ezúttal nem kutyával, hanem bringával érkezem. Alföldiként „hun” vagyok!?- a pannonok között… Az ország másik felén jellemzően, mi ott „biciklis népek” vagyunk. A kézifék mellett a bicikliváltó is része lett az életemnek, amióta Pécsre költöztem. Ezeket már megszoktam… Viszont azt még nem sikerült, hogy

bicikliútnak-látszó camouflage-okon kell pedáloznom. Felfestett utakon csergetek (élet)veszélyben, és megvető pillantások közepette… Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ebben a városban ugyanúgy egészséges- és zöld szokás cangázni, mint „lenn az alföld tengersík vidékin”… Pécsett extrém sport besorolásba tenném a városi biciklizést…

Nem vagyok adrenalinfüggő, sőt… A szik (székely) és a mag (magyar) találkozásánál születtem…-jellemzőbb rám, hogy a blazírt nyugalmi állapotban vagyok komfortban. Emiatt „kinek hiányzik” ez az idegeskedés a baranyai traffic jam-ben? Mindenki ideges, és így tartsam fel őket zöldrollerrel, meg kerékpárral a kijelölt utamon, ahol bár én vagyok „az aduásszal”, de az opponens van két tonnával… Rám pöfögnek… Abba a naiv hitbe ringatom magam, hogy sportolni jöttem, aztán mehetek a pulmonológiára (ha éppen nincs körbe kordonozva az is).

Ha mégis bejutok a patkákon és kátyúkon átpakolgatva a bicajomat a „belig”…-és akkor ott mit látok? Beltéri takarítógéppel szélmalomharcot vívó, erősen káromkodó higiéniai munkatársat. Beltériiiii!??? Édesanyám kiskoromban, amikor bútorápolóval mentem neki az ablaktakarításnak, azt rögvest kikapta a kezemből! Erre már csak legyintek, és nevetek! Sebaj…

MacGyvernek is sikerült rágóból bombát csinálni, nehogy már profi gőztisztítóval egyszerű bevetésre induljanak a pécsi patyolat-lovagok!

Gyakorlatban tanul legtöbbet az ember! Nem is kell ide magasiskola! Különben is (állítólag) egy dolog örökre meg fog különböztetni bennünket a mesterséges intelligenciától mégpedig, hogy kreatívak vagyunk! De a kreatívak között is a legmenőbbek, mert pécsiek!