Címlap Hírek 260 milliós s...

260 milliós sikkasztás: kiegyeztek a 16 vádlottal

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négy bankárral és közismert pécsi vállalkozókkal - köztük vendéglősökkel, régiségkereskedővel, rőfössel, egy villányi borásszal, reklámszakemberrel - is egyezséget kötött a Pécsi Járásbíróság. Így az OTP-nél történt sikkasztás ügyében 16 vádlottat felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéltek.

A 260 millió forintos sikkasztási ügy három vádlottal folytatódik.

A volt vezető, a villányi borász és a balatoni vendéglős ügyében később hoznak ítéletet.

A vádlottakat folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A bíróság Kalmár Éva vezette tanácsa halmazati büntetésül a vádlottakat végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztések egytől két évig terjedő tartamúak, a próbaidők tartama háromtól öt évig terjed, a pénzbüntetések pedig 500 ezer és 2 millió forint közöttiek.

A balatoni vendéglős azt nyilatkozta a Pécs Aktuálnak, hogy nem ismeri el bűnösségét, ezért nem fogadta el az ügyészség által felajánlott egyezséget. A férfi catering szolgáltatást nyújtott a bankárnak, aki a megrendelt ételt rendezvényekre kérte kiszállításra. F. Balázs a bíróságon tett vallomásában azt mondta, hogy többször is járt ebben az étteremben, mert nyaranta ott tartották a bank és az ügyfelek közötti üzleti tárgyalásokat.

Az ügyben egyezséget kötött négy bankár egyike jelenleg is a bank regionális igazgatóhelyetteseként dolgozik.

Egy másik bankár vádlott korábban évekig a Toller László vezette pécsi önkormányzat kommunikációs stábjában töltött be meghatározó szerepet, mielőtt átigazolt a bankhoz. Védőügyvédje pedig ugyanaz a Bodnár Imre, aki Péterffy Attila főátvilágítója.

Az elsőrendű vádlott számos alkalommal vásárolt a vádbeli időszakban magánfelhasználású lakástextil termékeket, továbbá magáncéllal szálláshely-, illetve vendéglátóipari szolgáltatásokat vett igénybe, amely vásárlásaival, szállodai, éttermi fogyasztásaival kapcsolatban, közvetlenül beosztottjai útján megállapodott az érintett szolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezetek képviselővel, hogy a magáncélú fogyasztásáról kibocsátott számlákat a szolgáltató a sértett, mint vevő nevére állítsa ki, és annak összegét majd a sértett átutalással fogja kifizetni. Az elsőrendű vádlott ezen cselekményeinek leplezéséhez a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak nyújtottak segítséget.

Az elsőrendű vádlott a rendelkezése alatt álló marketing- és reprezentációs keret terhére további gazdasági társaságokkal kötött és köttetett színlelt szerződéseket, vagy bocsátott ki színlelt megrendelő lapokat az elsősorban hostess tevékenység, nyomdai szolgáltatás, rendezvényszervezés, szórólapterjesztés, szállítási, költöztetési, irattározási munkálatok elvégzésére, amely valótlan tartalmú okiratokat a vádlottak elhelyezték a sértett irattári anyagában, azokat felhasználták, a számlákkal érintett pénzösszegeket az elsőrendű vádlott eltulajdonította és a saját céljaira fordította.

Az elsőrendű vádlott cselekményeit rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el, ezzel a vádbeli időszakban – a vádlott-társai segítségével – a sértettől csaknem 260 millió forintot tulajdonított el és fordított saját céljaira – olvasható a Pécsi Törvényszék közleményében.

Az OTP ezt a közleményt küldte szerkesztőségünknek:

„F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.”