Címlap Hírek Palacsintasüt...

Palacsintasütővel, húsklopfolóval verte anyját, majd késeket, vaskampót szúrt bele

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elképesztő brutalitással esett saját édesanyjának egy mohácsi tanár. A férfi - annak ellenére, hogy anyja tartotta el - először egy székhez kötözte, majd palacsintasütővel, húsklopfolóval verte. A nő ezt még túlélte, fia ezt követően késeket, vaskampót szúrt bele. Az asszonyra ezután asztalokat, mikrohullámú sütőt tett és a szobában hagyta. A nő még ekkor is élt! Reggelre azonban belehalt a rá nehezedő teher és az őt ért sérülések miatt. Az eset tavaly történt, most kezdik tárgyalni az ügyet.

Először megkötözte anyját, majd ütötte

Tavaly augusztusban a férfi édesanyjával otthon volt, amikor közöttük veszekedés alakult ki.

A veszekedés odáig fajult, hogy a vádlott a házból különböző kötöző anyagokat, széles ragasztószalagot vett magához, majd a ház nyugati oldalán található, az édesanyja által használt lakrészben rátámadott a
sértettre, többszörösen körbe tekerve – kötöző madzaggal, elektromos zsinórokkal – megkötözte a végtagjait, miközben a sértett sírva, fájdalmában kiabált, de ez a vádlottat nem érdekelte. Ezt a kiabálást a szomszédok is hallották.

A vádlott a sértett száját ragasztószalaggal beragasztotta, a fejét körbe tekerve.

Az asszony lenge nyári öltözékben volt, idős korú, kis testsúlyú, a vádlottal szemben érdemi védekezést kifejteni nem tudott.

Miközben a vádlott a másik szobába ment át, a sértett szájáról valahogy a nyakára csúszott a ragasztószalag, így ismét tudott beszélni, sírva kiabált a fiának, hogy fájdalmai vannak. A vádlott ezt hallva a konyhából magához vett egy fekete színű serpenyőt, visszament a sértetthez és egy alkalommal a fejét megütötte, majd megismételte még három serpenyővel, valamint egy húsklopfolóval. A sértett a fején ezek miatt keletkezett sérülésektől nagyon vérzett.

A serpenyők deformálódtak, két serpenyő és a húsklopfoló nyele el is tört az ütések következtében.

Ezt követően a vádlott a sértettre egy paplant terített, majd a szoba szőnyegét is a paplanra terítette. A vádlott a konyhából összesen öt darab – 17,5-től 13 cm pengehosszúságig terjedő – kést vett magához, valamint egy
meghajlított, 47 cm-es vaskampót és azokat a paplanon keresztül a sértett felső teste tájékán átszúrta. A szúrások a sértett törzse előtt összekötött állapotban lévő bal kézfejét és jobb alkarját érték. Mindezek után a vádlott a sértett fej részéhez egy felfordított dohányzó asztalt tett, a test többi részére további egy dohányzóasztalt, három darab széket és egy darab mikrohullámú sütőt helyezett. Majd kiment a szobából és az ajtót becsukva a konyhából a hűtőszekrényt az ajtó elé húzta, ezzel eltorlaszolva azt.

A hűtőszekrényre további kisasztalt és egy tükröt helyezett.

Az asszony -a vádlott bántalmazásától elszenvedett, jelentős fájdalommal és szenvedéssel járó sérülések hozzájárulásával – augusztus 11-ről 12-re virradóra, az éjszakai órákban, a testére helyezett tárgyak miatt kialakult mellkasi összenyomás során, fulladás miatt életét vesztette.

Egy házban aludt haldokló anyjával

A vádlott az éjszakát a házban töltötte, azonban másnap egy pécsi
panzióban álnéven foglalt szobát, ahol a rendőrség – elfogatóparancs kibocsátását követően – megtalálta és őrizetbe vette. A vádlott azóta letartóztatásban van. A bíróság táv-meghallgatással tart tárgyalást hétfőn.

Orvos akart lenni

A férfiről annyit tudni, hogy orvos akart lenni, de tanulmányait nem fejezte be. Egyedül az okleveles német szaklektori, szakfordítói, tolmács és szaktolmács képesítést szerezte meg. Munkahelyet nem, vagy csak nagyon nehézkesen talált, munkaviszonya, tartósan saját jövedelme nem volt.

Hamis okmányai is voltak, doktornak képzelte magát

A vádlott valahogyan megszerzett egy „Doktori Oklevél” megnevezésű, sorszámmal ellátott hamis okmányt, melynek valótlan tartalma szerint egy
budapesti orvosi egyetem hallgatójaként szerzett orvosi végzettséget, őt PhD doktornak nyilvánították és feljogosították doktori cím viselésére. Az érintett egyetem rektorának nevével bélyegzőt is készíttetett a hitelesség kedvéért és ezen okelvélnek a Baranya Megyei Kormányhivatal számára benyújtását követően személyi okmányokat készíttetett, melyben a neve „Dr.” előjelzővel szerepelt, a hamis adatai pedig a közhiteles nyilvántartásba is bekerültek.

Szüleire haragudott

A férfinak a szüleivel való viszonya annyira megromlott, hogy korábban még családi nevét is megváltoztatta. Ennek ellenére a vádlottat nagyobb részt a szülei segítették anyagilag, részére vásároltak egy lakást is, ahol a vádlott lakott. Szüleivel való kapcsolatát a vádlott szülői elnyomásként, életviteléhez, egészségi állapotához való viszonyukat pedig szülői közönyként élte meg.

Édesapja halálát követően anyagilag lényegében az édesanyjától függött. Amikor a vádlott a szülei által neki vásárol lakást eladta, és annak árát felélte, az édesanyjához költözött egy családi házba. A vádlottnak ebben az időszakban sem volt munkahelye, teljes egészében édesanyja tartotta el. Emiatt kettőjük között feszültség alakult ki, amely több alkalommal veszekedésig fajult, melyet a szomszédos házban lakók is hallottak. A vádlott a magánéleti és szakmai sikertelensége miatt is a szüleit, elsősorban édesanyját hibáztatta. Mindezek ellenére édesanyja továbbra is segítette.