– Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója többször ajánlott pozíciót, együttműködést. Először 2019-ben merült fel, akkor még némi komolytalansággal és derűvel beszéltünk arról, hogy szeretne egyszer abban a színházban művészeti igazgató lenni, amit én vezetek. 2022-ben, amikor a minisztériumi megbízatásom lejárt, újra feltette Vidnyánszky Attila a kérdést, de én még akkor is úgy éreztem, hogy van még Kaposváron feladatom és azt kértem tőle, hogy erre térjünk vissza később. Ez néhány héttel ezelőtt végül megtörtént, amikor világossá vált, hogy a Nemzeti Színház jelenlegi gazdasági igazgatója távozik az intézményből. Az eddigiekhez képest sokkal részletesebben felvázolta, mi a feladat.
Ez nem csak gazdasági igazgatói, hanem operatív igazgatói felkérés volt, ami mindent magában foglal a Nemzeti Színház működtetésében, ami nem a művészeti területhez tartozik
– nyilatkozta a Sonline-nak Fülöp Péter, aki Pécsett is igen aktív – egyebek mellett ugyanis a PTE kulturális főtanácsadója is volt.
A szakember szerint „komoly megtiszteltetés és lehetőség volt, hogy a koronavírus miatt éveken keresztül elmaradt Országos Színházi Találkozót végül Kaposváron megszervezhették tavaly, útjára indítva azt egy új formájában.
„A szakmán belül több konfliktus húzódik, emiatt is szívesen vállaltuk Mészáros Tiborral, hogy újradefiniáljuk és új pályára állítjuk a Pécsről elköltöző és vándorfesztivállá alakuló Országos Színházi Találkozót.
A legfőbb célunk az volt, hogy egy valós újratalálkozás legyen a szakma számára és az a tapasztalatunk, hogy ez sikerült, mert eljöttek, kíváncsiak voltak egymásra a kollégák.
Másodlagosan a köztünk húzódó árkokat, ha ugyan teljesen betemetni nem tudtuk, legalább a mélységüket csökkentettük – mondta Fülöp Péter.
Dr. Fülöp Péter 1986-ban született Pécsett. Gyermekkorát Szekszárdon és Pécsett töltötte, középiskolai tanulmányait a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában végezte. Felsőfokú tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen folytatta, ahol 2010-ben jogász, majd 2014-ben közgazdász diplomát szerzett. 2015-ben csatlakozott a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz gazdasági és produkciós igazgatóként. 2016-ban, Rátóti Zoltán távozását követően, menedzser igazgatóként vette át a teátrum vezetését és azóta is sikeresen irányítja az intézményt, amelyre 2023-ban további 5 év megbízást kapott. 2019 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. Ebben a szerepében részt vett több országos kulturális program kidolgozásában, köztük a Lázár Ervin Program létrehozásában, amely a fiatalok kulturális nevelését és színházi élményekhez való hozzáférését célozza meg. 2024-ben a Magyar Teátrumi Társaság titkárává választották, tovább igazolva szakmai szerepét a magyar színházi életben. 2024. augusztus 20-án kiemelkedő művészetigazgatási tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült. 2016-ban Fülöp Péter hívta életre a színház adventi jótékonysági gáláját. A közel 10 év során több ezer család számára volt ez segítség az ünnepek alatt. 2015 és 2017 között a Csiky Gergely Színházért Alapítvány titkáraként ösztöndíjat alapított fiatal színésznövendékek és pályakezdő színészek támogatására.