Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.
Ki ne ismerné ezt a dalt, vagy legalábbis ezt a versszakát – van ugyanis további hat ezen kívül még. Aki meg is hallgatná, az IDE kattintson.
A kis- és nagykarácsony viszont nem valamiféle nyelvi játék, hanem tényleg létezik egyik is, meg a másik is.
A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” napja december 25., a „kiskarácsony”, vagyis az újév napja január 1. – írja a Múlt-kor. A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én ünnepli.
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben azt többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.) Az abban a korban népszerű Mithrász-kultuszban ugyanezen a napon ünnepelték a Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmet, ami alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténységnek a pogány ünnep ellensúlyozására, egy új eszmeiséggel való felváltására.
Ha valakit mélyebben is érdekel a régi, magyar, vagyis eleink karácsonyi hagyománya, vagy éppen az, hogy miért úgy nézett ki és volt úgy megterítve ahogy „a karácsonyi asztal”, annak ezt a videót ajánljuk Molnár V. József, Magyar Örökség díjas néplélek- és néprajz-kutató előadásában.
