Címlap Balhé Több százmill...

Több százmillió forint hibádzik: hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyár közepe óta nyomoz a rendőrség hűtlen kezelés miatt a faluban - erősítette meg a múlt héten lapunk érdeklődésére a Baranya Megyei Rendőrkapitányság. Cserdibe több százmillió forintnyi fejlesztési pénz érkezett, majd tűnt is el ebből nem kevés.

Lapunk hetek óta dolgozik azon a szövevényes történeten, amely szerint

több tízmillió forintnak veszett nyoma Cserdiben, vagy legalábbis nem igazán tudtak velük elszámolni.

Ez a hír nem volt titok, szinte az összes, komolyabb hazai sajtóorgánum tudott az ügyről, többen vaskos iratanyagot is kaptak – tudmásunk szerint. Mi is megkaptuk ugyanis a köteget – de már csak Bogdán László hirtelen és váratlan öngyilkossága után.

A Baranya Megyei Rendőrkapitányság lapunk érdeklődésére megerősítette: hűtlen kezelés miatt folyik a nyomozás.

Pénzek, pályázatok

Információink szerint a rendőrség több ügyet, pályázatot, illetve ezekkel kapcsolatos elszámolásokat is vizsgál. Ilyen az a 250 millió forintos támogatás, amelyet Cserdi kapott a TOP forrásból „helyi termék raktár, hűtőház, csomagoló és logisztikai bázis létesítése” céljából. Vizsgálják azt a projektet is, amely során 189.418.200 forint érkezett a Cserdi C ringató szektor című elképzelésre, szintén TOP-os foprrásból azért, hogy „a településen élő közel húsz bölcsődés korú gyermek számára bölcsődei szolgáltatás kerüljön kialakításra”. De 265.580.334 forint támogatási összeg jutott Cserdire egy megállapodás alapján a „Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!” – kerékpáros turizmusfejlesztés Baranya megyében című pályázatban, amit szintén nagyító alá vettek.

Forrásaink szerint összességében 350-400 millió forint elszámolása „hibádzik” a különféle projektek során, ennyi pénz körül sokasodnak a kérdőjelek.

Egyszer már elítélték sikkasztásért

Bogdán László 2020. július 14-én öngyilkos lett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. július 16-án rendelt el nyomozást hűtlen kezelés elkövetése miatt. 

A polgármester öngyilkosságának okát sokan kezdték el találgatni, különösen azok után, hogy a rendőrség lefoglalt minden iratot az elmúlt évekből az önkormányzatnál és a közös hivatalnál is (Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal Bodai Kirendeltsége).

A faluban nyílt titok, hogy Bogdán környezetében 2018-ban olyan emberek bukkantak fel, akik „elkezdték irányítani a település pályázatait, közbeszerzéseit” – mondják forrásaink, meg is nevezve ezeket a szereplőket.

Egyikük egy büntetett előéletű jogi „szakember”. Emiatt a volt polgármester barátai, közeli munkatársai közül jó páran hátat is fordítottak Bogdánnak.

A volt polgármestert 2014-ben egyébként jogerősen elítélték sikkaasztásért.

Bogdán László az Elcoteq termelési vezetőjeként dolgozott, mikor 2010-ben vádat emeltek ellene. A cégnél termelési és raktárvezetési feladatokat látott el – közölte akkor a Pécsi Törvényszék. 

A volt polgármester „2010 februárjától több mint három hónapon keresztül egy másik vádlottal együtt az ellenőrzési szabályokat ismerve és annak hiányosságait kihasználva, nagy tételben különböző mobiltelefonokat, alkatrészeket és tartozékokat vitetett ki a gyár területéről, tulajdonított el”

– közölte akkor a vádirat.

A polgármestert ezért 2014-ben jogerősen, másodfokon sikkasztásért és társtettesként elkövetett sikkasztásért két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, amit négy év próbaidőre felfüggesztettek.

Óvatos partizán

A hétvégén a Partizán készített egy meglehetősen óvatos, sejtetős riportot a témában.

Ezt követően, ma délelőtt pedig Dr. Visegrády Zoltán, a család ügyvédje adta ki az alábbi nyilatkozatot:

„Bogdán László családja, hozzátartozói képviseletében az alábbiakról tájékoztatom a sajtó képviselőit.

Mint az már mindenki számára ismeretes, Bogdán László életének önkezével véget vetve, tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Halálával kapcsolatban mindenféle megalapozatlan összeesküvés elméletek, legendák születtek.

Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, melynek oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma.

Bogdán László szívügyének tekintette ezen beruházásokat, melyeket kezelni már nem tudott, minden erejét felőrölte a beruházások megvalósulásának sorozatos kudarca, melynek következményeit már nem tudta elviselni.

Hátrahagyott búcsúlevelében megnevezett egy személyt aki ezen ügyekkel összefüggésbe hozható.

Tény, hogy Bogdán László halálát követően a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hűtlen kezelés elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás jelenleg is tart, az ügyről a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb felvilágosítást a nyomozóhatóság nem kívánt adni, Bogdán László hozzátartozói pedig nyilvánvalóan nem bírnak tudomással az ügy részleteiről.

Bogdán László sajnálatos módon önmagát és családját megvédeni már nem tudja.

A fentiekre tekintettel nyomatékosan megkérjük a sajtó képviselőit, hogy Bogdán László hozzátartozóinak megkeresésétől, különböző találgatásoktól, feltételezésektől tartózkodni szíveskedjenek, ezzel is tiszteletben tartva az elhunyt és a gyászoló család akaratát.

„Én nem játszom a polgármesterséget. Nem is tudom, hogy mi a fene az a polgármesterség. A szót tudom értelmezni, de igazándiból nem értem” Bogdán László”