Tüke Busz: új elnököt küldött a polgármester a céghez!

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Péterffy Attila, Pécs polgármesterének közleménye:

A mai napon – 2021 február 23-a, kedden – azonnali hatállyal visszahívtam a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnökét, Gelencsér Gyulát. A posztra a társaság tulajdonosi jogainak gyakorlójaként Bánkuti Istvánt neveztem ki. A döntést egyeztettem a városvezető koalíciók tagjaival és a közgyűlés minden képviselőjével a ma összehívott online konzultáción, amelyen a többség támogatta a lépést.

A döntés közvetlen előzménye az önkormányzati társaságnál végzett jogi audit eredménye. Az átvilágítás dokumentumai alapján a Tüke Busz Zrt. 2016 és 2019 között egy beszerzési láncon keresztül vásárolta meg a helyi járatú buszokhoz szükséges gumiabroncsokat. Mindezt oly módon, hogy a Tüke Busz egyik vezető beosztású alkalmazottja, korábbi igazgatósági tagja hozzátartozóinak érdekeltségét hozta helyzetbe a beszerzések során.

A jogi audit által feltárt ügyek felvetik a hűtlen kezelés gyanúját, ennek okán mentettem fel a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói cím használatára feljogosított igazgatósági elnököt. Utódjától azt várom, hogy az átvilágítás nyomán megtegye a szükséges jogi és munkáltatói lépéseket.

Péterffy Attila

Hirdetés
Előző sztori

A jelek szerint elengedték ’22-őt a pécsi szocialisták, a ciklus végéig tervezhetnek csak!

Következő sztori

49 éve ugyanott: még Fábry Sándornak is adott el kalapot Erika, a Király utcai boltos

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1