Címlap Hírek Városházi öss...

Városházi összeomlás, ahol Péterffy már nem tud rendet tartani – reagált a pécsi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszahívják a ZSÖK NKft. ügyvezetőjét – jelentette be hétfő délelőtt egy közleményben a pécsi városháza. A Fidesz erre reagált. Szó szerint közöljük:

Tisztelt Polgármester Úr!

Aggódva figyeljük az elmúlt hetekben felgyorsuló városházi összeomlást. A pécsiek megdöbbenve látják, hogy közel három év után Ön már a saját környezetében sem képes rendet tartani, még bizalmasai is menekülnek a süllyedő hajóról.

Ön bárhogyan is cserélgeti a sakktáblán a bábuit, most már minden pécsi tudja, hogy két-három éve a baloldal csak a saját zsebeit tömi, mindeközben pedig Önök csődközeli helyzetbe kormányozták az önkormányzatot.

Ön és a baloldali háttéremberei munka helyett csak a holdudvarukkal foglalkoztak az elmúlt években. Önök, bár szakértelmet ígértek, semmilyen épkézláb javaslatot nem tudtak megfogalmazni városunkkal kapcsolatban, saját felelősségüket pedig mindig másra próbálják hárítani.

Ön még a jobboldal városházi képviselői által beterjesztett, a pécsiek érdekét szolgáló javaslatokat sem támogatta.

Ön nem támogatta a bölcsődei térítési díjak csökkentésére tett javaslatainkat, pénzhiányra hivatkozással, ezzel szemben Ön busásan megjutalmazott haszontalan politikai tanácsadókkal vette körbe magát.

Ön nem támogatta a pécsiek ingyenes házasságkötésére tett javaslatunkat, pénzhiányra hivatkozással, ezzel szemben Ön tízmilliókkal emelte a városi cégek baloldal által kinevezett vezetőinek bérét.

Az elmúlt években Ön a pécsiek nyakába ültette a szocialista kádereit, ugyanakkor elüldözött számos szakembert a városi cégek éléről.

Ön százmilliót költött baráti ügyvédekre a politikai tisztogatások levezénylésére, de pénzhiányra hivatkozva százmilliókat vont el a bölcsődéktől és óvodáktól.

Ön duplájára emeli a Tüke Busz vezetőjének bérét, de pénzhiányra hivatkozva nem fizeti meg a pécsi buszsofőröket, akik ezért folyamatosan távoznak a cégtől, ezért pedig a bérletet vásárló pécsieknek kell a kimaradó, késő járatokra egyre többet várniuk.

Ön lassan három éve nem képes egyetlen fejlesztési elképzelést sem letenni az asztalra, ugyanakkor az előző városvezetés idején indult beruházásokkal is jelentősen késlekedik, sőt többet közülük le is állított.

Ön közel három év tétlenség után bevallotta, hogy nem építi meg az aquaparkot sem, ezzel szemben színes rajzokkal és kommunikációs lufikkal ámítja a pécsieket.

Öntől három éve csak a kormány és politikai ellenfeleinek sértegetését és másokra mutogatást tapasztalják a pécsiek, ugyanakkor Önök még a milliárdos állami támogatási igény benyújtására sem voltak képesek.

Pécsnek és a pécsieknek felelős érdemi munkát végző városvezetésre van szüksége. A másra mutogatás azonban nem városvezetés, a lufieregetés pedig nem munka.

Itt az idő, hogy belássa: Ön és szedett-vedett csapata képtelen megbírkózni a feladattal.

Az elmúlt három év után világos és egyértelmű: nekünk a pécsiek, Önnek a haverok az elsők.

Pécs, 2022. június 13.

Dr. Hoppál Péter
Pécs országgyűlési képviselője, a Fidesz Baranya02 választókerületi elnöke

Dr. Őri László
a Fidesz Baranya01 választókerületi elnöke

Dr. Csizmadia Péter
a Fidesz pécsi frakcióvezetője

EZ IS ÉRDEKELHET: