Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

"Ne panaszkodjunk, ne versenyezzünk, figyeljünk a másikra, a böjt olyan mint a konditerem, az edző pedig Jézus!" - mondta hamvazószerdai homíliájában Felföldi László megyéspüspök.

Húshagyókeddel véget ért a farsang, hamvazószerdával pedig megkezdődött a nagyböjt, a lelki elcsendesülés, elmélyülés, a lelkünkkel és az Istennel való kapcsolatunkkal való foglalkozás időszaka, amely húsvétvasárnap zárul. Ezen a napon a templomban a pap hamvazott, vagyis jelképesen hamuval jelölte meg hívei fejét. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

Részletek Felföldi László pécsi megyéspüspök hamvazószerdai homíliájából (felvétel: Pécsi Egyházmegye)

Érdekesség: A böjti időszakban tiltott volt a tojás fogyasztása is, ezért a húsvéti ünnepre sok összegyűlt belőle, így ezeket nagy mennyiségben fogyasztották vagy ajándékozták ebben az időszakban.

Hamvazószerdához több népszokás is kapcsolódik. A rábaközi Szil faluban például otthonról lapáton vittek hamut a kocsmába és rászórták azokra, akik nem hagyták abba a farsangi mulatozást. A húsvétig tartó időszak vagyis a hamvazószerda és böjti időszak tudnivalóit remekül összefoglalta Fábry Kornél atya a Misevlogon: