Az orosz-ukrán háború hírei a gyerekeket sem kímélik: óhatatlanul látják, hallják, hogy mi történik ezekben a percekben is Ukrajnában. De hogyan és mit mondjunk a gyereknek, ha vérengzésről, bombázásokról, katonai akciókról kérdez? Felkértük Kontrohr-Bősze Noémi szakpszichológust, hogy segítsen a szülőknek megfelelően kezelni a kialakult helyzetet.
– Mit, mikor és hogyan beszéljen a szülő a gyerekkel a mostani orosz-ukrán háborúról, ha kérdezősködik?
– Nyilván most a csapból is ez folyik, tehát az óvodákban és az iskolákban is felüti a fejét a téma, és ahogyan a felnőtteket, úgy a gyerekeket is megrázzák a történések. Nagyon sok múlik azon, hogy mi felnőttek hogyan állunk ehhez a témához. Mennyire félünk tőle, milyen szokásaink vannak az ilyen nehezebb helyzetekben. De az sem mindegy, hogy milyen korosztályról beszélünk. Másként éli meg egy óvodás, egy kisiskolás és egy gimnazista. De a legfontosabb, hogy NE tabusítsuk a témát!
– Mi a legjobb módszer?
– Ha a gyermek kérdez, akkor kötelességünk válaszolni az életkorának megfelelően, mindig arra, amit kérdez, egyszerű válaszokkal. Arra kell törekedni, hogy a biztonságérzete ne inogjon meg. Érdemes megmutatnunk a térképen, hogy milyen közel van tőlünk a háború. Segíteni kell abban, hogy a benne kavargó érzelmeket (szomorúság, félelem, aggódalom) meg tudja fogalmazni, ki tudja magából beszélni, feldolgozni. Adjunk teret, lehetőséget, módszereket arra, hogy tudjanak beszélni, ha ezek a különféle érzelmek feljönnek bennük a hírek hallatán.
– Hogyan magyarázza el a szülő, hogy mi az a „háború”?
– A háború a gyerekek fejében talán valamiféle „vitát” jelent, vagy így jelenhet meg. Napi szinten megélnek vitás helyzeteket, akár a kortárs közösségben, akár a családokban is, felnőttek körében. Ennek mentén tudnak elindulni, hogy voltak az életében már olyan helyzetek, ahol megtapasztalta az egyet nem értést. Nyilván korosztályfüggő, hogy ki mennyire megy bele a háborús kérdésekbe. Egy iskolásnak, kamasznak sokkal több háttérinformációja van ezeknek az országoknak a történelméről, de a kisebbeknek egyszerű módon kell megközelítenünk ezt a témát.
– Mit mondjon a szülő akkor, ha a gyerek azt kérdezi, miért bántják egymást az emberek?
– Ők ezt mindennapi szinten megélik az óvodában. De nem feltétlenül értik meg, hogy miért tört ki most egy háború. Egyszerű nyelven el lehet nekik mondani, játékokon keresztül, például bábozással, hogy mi a konfliktusnak, a háborúskodásnak a fő oka. Az ő szintükön játékokkal el lehet játszani. De úgy gondolom, hogy a legkisebbek – 8-10 éves korig -, nem mennek ennyire mélyen bele a témába.
– Hogyan magyarázza el a szülő, hogy mi a halál, az öldöklés?
– A háború és az erőszak semmi jóra nem vezet, ami már a történelem során is bebizonyosodott. Csak még több háborút és erőszakot generál.
Mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a háború nagyon rossz dolog.
A halál témája, az utána való érdeklődés már az óvodás korban elő szokott jönni. A kérdés az, hogy a gyereknek van-e már erről valami fogalma, találkozott-e már ilyen helyzettel? Ha igen, akkor erre a tapasztalatra tudja felépíteni a most kialakult helyzetet is. De persze más az a fajta halál, amikor valaki természetes úton távozik el, mint amikor erőszakkal. De az utóbbival is van már néhány gyereknek tapasztalata, mint például, amikor az óvodában összeugranak a gyerekek, veszekednek. Ilyenkor természetesen közbelépnek a pedagógusok és innen tudják, hogy ez nem jó dolog. Ezeknek a mintájára lehet erről is beszélni.
– Mennyire menjünk bele a háborús témába?
– Mindig csak annyira, amennyire a gyerek kérdezi. Illetve figyelnünk kell a gyerek reakciójára is, hiszen vannak olyanok, akik nagyon megijednek.
Ilyenkor segíthetnek például a féleleműző népmesék.
Ennek kapcsán oldani lehet a félelmeket, aggódást. A mesehallgatás, a játék, az éneklés önmagában is szorongásűző folyamat.
(Borítóképünk illusztráció! / Forrása: freepik)
