Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összeférhet egymással a tánc és az akrobatika könnyedsége, a szemet gyönyörködtető, látványos, vagy éppen meghökkentő mozdulatok a környezetvédelem komolyságával, a pusztítással, a szennyezéssel? A PTE Táncegyüttes és a PTE Zöld Egyetem környezetvédelmi fotósorozattal jelentkezett – érdemes megnézni!

A „PTE Zöld (Tánc)lépésre fel! Dönts most! Elnézed vagy megvéded – Légy zöld (tánc)lépéselőnyben!” elnevezésű fotósorozatot a PTE Zöld Egyetem és a PTE Táncegyüttes április 22-én, a Föld napján indította el azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy sokszor már észre sem vesszük, milyen pusztítás és szennyezés vesz minket körül. Inkább elfordítjuk a fejünket ahelyett, hogy tennénk ellene.

– A kampány ezt bemutató részében ezért szerepelnek látványos, szemet gyönyörködtető mozdulatok a gyakran meghökkentő valóságot ábrázoló háttér előtt. Így férhet meg egymás mellett a kecses spicc-cipőre emelkedés az elhajított szeméttel, a menő szaltó a természetbe kidobott gumiabroncsokkal, a könnyed emelés a műanyagokkal teli vízben, vagy éppen a légies ugrás a szmogban – fogalmazott a Pécs Aktuál érdeklődésére Bánkyné Perjés Beatrix, a PTE Táncegyüttes művészeti vezetője. – Ezzel párhuzamosan a PTE környezetvédelmi törekvéseit is a tánc és az akrobatika eszközeivel mutatjuk meg a kampány másik részében, rámutatva, hogy lehet másként is. A Pécsi Tudományegyetem számtalan kezdeményezéssel igyekszik tenni a tisztább, élhetőbb jövőért, amelyek közül a lehető legtöbbet próbálják bemutatni az ezeket ábrázoló fotók.

Az ötlet onnan származott, hogy sok helyen találkoztak elhajított szeméttel, illegális hulladéklerakóval, valamint ismerték a Zöld Egyetem tevékenységét. Ez a kettős cél indította el a fantáziájukat, és igyekeztek minél kreatívabban bemutatni őket.

– Még 2020-ban indult el Maszkban is menő vagy kampányunk, amiben az akkor szükséges maszkviselést igyekeztünk változatos módon bemutatni hétköznapi helyszíneken, de nem szokványos módon. Ennek országos sikerén felbuzdulva gondoltuk, hogy ismét hasznát vennénk a látványos táncmozdulatoknak egy ilyen figyelemfelkeltő kezdeményezésnél. Ezért felkerekedtünk a PTE-n belül és azon kívül, hogy megtaláljuk a legideálisabb helyszíneket, és hogy bemutathassuk a PTE törekvéseit is. Bízunk benne, hogy a mi sajátos nézőpontunkból másoknak is felnyitottuk a szemét, és még jobban oda fognak figyelni a természet és egészségünk védelmére!

A jövőben is szeretnének majd valamilyen tematika mentén fotósorozatokat készíteni, így akiknek ez szimpatikus, természetesen az aktív tánccal egyetemben, azokat arra buzdítják, hogy bátran csatlakozzanak csapatukhoz! Sőt, most már a PTE Táncegyüttes mellett a PTE PEAC Cheerleading szakosztályába is örömmel várják a jelentkezőket! Hiszen, ahogy az egyik fotójukon látható, még pompont is tudnak varázsolni használt, de tiszta műanyag szemeteszsákból, ezzel is hozzájárulva a hulladék újrahasznosításához!

A képek az alábbi linkeken tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=tancoloegyetempte&set=a.418182640310819

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.418215146974235&type=3

A Földet a jövő nemzedékétől kaptuk kölcsön
Szemétszedés tütüben – mert erre bárhol, bármikor kell, hogy legyen idő!

Fotók: Portrait Maffia