Címlap Koronavírus A WHO szerint...

A WHO szerint mindenhol rosszul számolnak, sokkal több halálos áldozata lehet a járványnak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világszervezet korábban azt közölte, hogy a pandémia eddig körülbelül 3,4 millió halálos áldozatot követelt. A valós szám azonban 6-8 millió körül lehet.

Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentéséből,

amely szerint a Covid–19-cel közvetlenül vagy közvetve összefüggő halálesetek valódi száma akár 6-8 millió is lehet.

A világszervezet korábban azt közölte, hogy a pandémia mindezidáig körülbelül 3,4 millió halálos áldozatot követelt. Samira Asma, a WHO adatelemző irodájának igazgatóhelyettese azonban leszögezte: óvatos becslések szerint is a valódi szám legalább 6-8 millióra tehető.

Munkatársa, William Msemburi hozzátette, hogy ebbe a nem regisztrált halálesetek mellett beleszámították azokat is, akiknek a halálát nem közvetlenül a Covid–19 okozta, hanem például a kórházi ágyak hiánya.