Címlap Baranya Akár tízszer ...

Akár tízszer több koronavírusos fertőzött lehet, mint amit a hivatalos adatok mutatnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kicsivel 68 ezer feletti a koronavírus-fertőzöttek száma a hivatalos magyar statisztikák szerint, az esetszámok kismértékben csökkentek. Rusvai Miklós állatorvos szerint azonban ennél nyolcszor, tízszer is több lehet a valódi esetszám – írja az Index.

Véleménye szerint a koronavírus-járvány még nagyjából egy hónapig lehet erőteljesebb, amíg a légzőszervi megbetegedések időszaka véget nem ér. Az RTL Híradójának nyilatkozó háziorvosok is arról számoltak be, hogy nő a fertőzött pácienseik száma. A vírus azonban csak a betegek csekély számánál okoz jelentősebb tüneteket, most inkább az influenza domináns.

Az egyik budapesti háziorvosi-rendelőben inkább 20 és 30 év közti páciensek jelentkeznek koronavírus-fertőzésre utaló panaszokkal. Fodor Ferenc háziorvos visszajelzése szerint is lényegesen enyhült, azonban

nem szűnt meg a koronavírus-járvány, a kismértékű élénkülése a maszkhasználat megszűnésére és a szociális kapcsolatok számának növekedésére vezethető vissza.

Tünetek esetén az emberek a patikákban kapható gyorsteszteket használják, ezek azonban nem mindig adnak pontos eredményt. A drágább, de pontosabb eredményt mutató PCR-tesztekhez kedd óta nehezebb ingyen hozzájutni, mert az Országos Mentőszolgálatot kivonták a tesztelésből.

A kormányzati tájékoztató központ legújabb, hétvégi adatai szerint hazánkban a beoltottak száma 6 406 103 fő, közülük 6 192 048 fő a második, 3 861 218 fő a harmadik, 284 966 fő már a negyedik oltását is felvette. Péntek óta 3325 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 894 278 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Az elmúlt három napban elhunyt 53 beteg, így az elhunytak száma 46 101 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 788 191 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 59 986 főre csökkent. 1460 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (335 511) és Pest megyében (257 298) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (110 464), Szabolcs-Szatmár-Bereg (102 930), Győr-Moson-Sopron (101 864) és Hajdú-Bihar megye (99 847). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (39 987). Baranyában az elmúlt három nap során 158 új esetet azonosítottak, így eddig 79 653 koronavírusos beteget regisztráltak a megyében.