Címlap Koronavírus Müller Cecíli...

Müller Cecília: Még egy hét kell, mielőtt levonnánk a következményeket a vidéki nyitással kapcsolatban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Müller Cecília a hétfői online sajtótájékoztatón elmondta, hogy volt olyan időszak, mikor a reprodukciós ráta magas volt, vagyis egy fertőzött személy 2-3 másiknak tudta átadni a fertőződést. „Az idejekorán bevezetett intézkedésekkel azonban alacsonyan tudtuk tartani a fertőzöttek számát.” – tette hozzá.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a lakosság fegyelme példaértékű, hiszen a szomszédos országokhoz, sőt Európa többi nemzetéhez képest igen kedvezőek a magyarországi adatok.

Ismertette: ma 3284 igazolt fertőzöttet tartunk számon, vagyis az első eset kezdetétől ennyi esetet regisztráltak. 421 fő elhunyt, viszont 958-an már gyógyultan távoztak a kórházból.

Összesen 67, 19 évnél fiatalabb esetet tartanak számon, akik közül többen meggyógyultak már, és szerencsére közülük senki nem hunyt el.

A területi eloszlási adatokról elmondta, hogy továbbra sem tapasztalható változás, a legnagyobb fertőzöttség még mindig Budapesten, Pest megyében található.

A legtöbb megbetegedést április 9-én regisztrálták, akkor 209 új esetről számoltak be. Az elhunytak legmagasabb száma április 17-én 19 fő volt.

Kitért arra: Magyarországon változatlanul jellemző, hogy a megfertőződés mértéke attól függ, hogy hány zárt közösség, jellemzően szociális otthon, illetve kórházi osztály érintett. Eddig 32 idősotthonban regisztráltak pozitív esetet, 12 Budapesti és 20 vidéki intézményben.

Az országos tisztifőorvos a mentők napja alkalmából megköszönte a mentők munkáját, akik a járvány kezdete óta részt vesznek a mintavételezésben, valamint az ápolók hete alkalmából köszönetet mondott az ápolóknak, akik ebben a „nehéz időszakban” is „mellettünk vannak és „mindent megtesznek értünk”.

Újságírói kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy legyünk türelemmel a háziorvosokkal szemben, hiszen most rendkívül túlterheltek a megnövekedett telefonhívások miatt.

A vidéki nyitással kapcsolatban az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy két hétnek el kell telnie, hogy meg tudják mondani, hogy a szabályozások enyhítése vidéken hozott-e változást, de egyelőre fokozatosan csökken a megbetegedések száma.