Címlap Koronavírus Orbán Viktor:...

Orbán Viktor: Nem akarunk kijárási korlátozást, és digitális oktatást sem

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Iskolák bezárásáról, az egészségügyről, a vállalkozóknak életre hívott mentőcsomagról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornán adott interjújában.

A miniszterelnök interjújában kiemelte: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.

Kiemelte: nem akarnak kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarnak visszalépni a digitális oktatáshoz.

– A kormány azt akarja, hogy minden a maga rendjében működjön, munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, a kultúra, a művészet is. Működjön a turizmus, a vendéglátás is. Nem úgy, mintha mi sem történt volna, de a működőképességet fent lehet tartani – tette hozzá.

Szombaton szankciókról is döntött a kormány:

ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, ő és a bolt is kap büntetést, a boltos a második ilyen esetben figyelmeztetést kap, harmadszor már be fogják zárni az üzletet.

Az iskolákról elmondta Orbán Viktor, hogy ha baj van, akkor az osztályokat próbálják átszervezni, ha izolálni kell, akkor az osztályokat és nem az egész iskolát zárják be. Orbán Viktor szerint kilátásban van néhány biztonsági intézkedés, például hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és a szórakozóhelyeket, milyen módon kényszerítsék ki a maszkviselést a boltokban vagy közlekedési eszközökön. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalmat rendeltek el, a szülők nem léphetnek be az iskolákba, október 1-től pedig mindenhol meglesznek a feltételek a gyerekek testhőmérsékletének mérésére.

A kormányfő szerint egy helyen van komoly baj, ugyanis a budapesti turizmus majdnem száz százalékban a külföldiekre épült és most „beszakadt”.

– Budapesten üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak – mondta el.