Pozitív lett a koronavírus-tesztje a Táncsics Mihály Gimnázium egyik diákjának

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vírust az egyik tizenkettedikes osztályba járó fiatalnál azonosították Siklóson.

A Siklósi Hírek úgy tudja: a járványügyi hatóság a kontakt-kutatás után az egyik 12. évfolyamos osztályából minden diákot, a másik 12-es osztályból pedig a tanulók jelentős részét hatósági házi karanténba helyezte.

A Mohácsi Tankerületi Központ erre való tekintettel kezdeményezte a két osztály számára a digitális tanrend bevezetését, ami azt jelenti, hogy a fiatalok hétfőtől otthonról, számítógépen keresztül vesznek részt az órákon.

Előző sztori

Közművelődési mintaprogram indul az Ormánságban, a Bőköz fesztivál nyomán

Következő sztori

Nem dohányzó területeket jelöltek ki Komlón