Címlap Koronavírus Ugye nem hisz...

Ugye nem hiszi, hogy féregpetéket oltanak belénk, és a krumpli kiszívja a vakcinát?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Számos tévhit terjed a világban a koronavírussal és a védőoltással kapcsolatban, amelyeket a szakértők igyekeznek gőzerővel cáfolni – írja cikkében az Index.

A közelmúltban látott napvilágot a Facebookon olyan bejegyzés, amely szerint ha az oltás helyére a vakcina beadását követően tíz-tizenkét órán belül egy félbevágott krumplit tesz az ember, és rajta hagyja 15-20 percig, kiszívja a szervezetből a vakcina hatóanyagát.

Erről Rusvai Miklós állatorvos fejtette ki a véleményét, kiemelve, hogy örül ennek a tévhitnek, mert így legalább az oltásellenesek is beoltatják magukat – írja a lap.

Egyébként a magyar kormány Facebook-oldalán is megjelent egy videó, amelyben szakemberek igyekeznek eloszlatni a „tudománytalan” tévhiteket.

Az egyik ilyen a féreghajtós gyógyszer, amely szerint féregpetéket oltanak belénk az oltásokkal.

Természetesen ez is egy ilyen új keletű tévhit. Mi értelme volna? Nem gondolnám, hogy most kellene elnépteleníteni a Földet vakcinákkal, chipekkel és egyéb mérgekkel. Nem is halnak meg százezer számra az emberek az oltás után, ellenben a Covid-19-től igen

– mondja az egyik orvos.

A másik hiedelem szerint a koronavírus elleni vakcinának hosszú távú káros hatásai vannak, így például meddőséget, autoimmun betegséget vagy korai halálozást okoznak.

Ezek butaságok. Ezek az oltások biztonságosak és csak a javunkat szolgálják

– cáfolt egy másik szakember.