Címlap Közélet 340 millióból...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Befejeződött a 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított szigetvári Zrínyi-várat körülvevő, csaknem nyolchektáros várpark felújítása.

A Baranya megyei önkormányzat a fejlesztésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el 340 millió forint európai uniós támogatást a szigetvári önkormányzattal közösen.

A tavaly óta zajló beruházás során a Zrínyi-várat körülvevő, csaknem nyolchektáros parkban megújították a növényeket, a sétaútvonalakat, a közvilágítást, és új utcabútorokat helyeztek el. Futókör és játszótér is épült, térfigyelő kamerarendszert telepítettek, valamint a látogatók fogadására, illetve a vendéglátóegységek számára alkalmas pavilonokat építettek.

A fejlesztés részeként megújították az Almás-patakon átívelő hidakat is, a parkolóhelyek elérését szolgáló útvonalakat pedig burkolattal látják el.