Címlap Baleset Továbbra is s...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A BMRFK összesítése szerint Baranya megye útjain július 18-a és 24-e között összesen 37 baleset történt, amelyből 13 személyi sérüléssel járt, 24 pedig anyagi káros volt.

A balesetek során 18-an megsérültek, 12-en könnyebben, míg hatan súlyosan. Az elmúlt héten a sérüléses balesetek főbb okai a szabálytalan kanyarodás, előzés és a gyorshajtás voltak.

Forrás: BMRFK

Veszélyekre figyelmeztet a rendőrség

Verőfényes napsütés, kánikula, majd hirtelen lehűlés. A szervezetünk ugyan alkalmazkodik a változáshoz, a nagy hőmérséklet különbség viszont veszélyeket is rejthet magában. Az időjárás szoros kapcsolatban van a közlekedésben részt vevők koncentrációs képességével is, figyelmük az időjárási frontok hatására ingadozik. Maga az érintett ebből nemigen érzékel semmit, azonban a reakcióideje drámaian megnőhet, a figyelme elkalandozhat, szétszórttá válhat, de a közlekedésben rendkívül fontos periférikus látás is gyengülhet, amelynek következtében súlyos balesetek adódhatnak. Érdemes tehát figyelni az időjárás-jelentések kiegészítéseként egyre gyakoribb orvosmeteorológiai, valamint a közlekedésbiztonságot érintő információkra is.