Címlap Közélet A pécsi polit...

A pécsi politológus szerint a Fidesz a nyertese a koalíciós válságnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint arról több cikkben is beszámoltunk, megvonta a Mindenki Pécsért Egyesület támogatását és a szervezet névhasználati jogát a város polgármesterétől a Mellár Tamás által létrehozott civil szerveződés. Péterffy Attila viszont közleményben reagált a megvonás hírére, amiben nem mondja ki, de sejteti, hogy ő lép ki a civil egyesületből. Horváth Csaba politológus szerint a Fidesznek semmi mást nem kell csinálnia, csak hátradőlni és figyelni, miként borul fel az ellenzéki összefogás.

A Momentum hisz az együttműködésben

A városvezető koalíció válsága ellenére a Momentum hisz az együttműködésben, a szerződés tartalmában viszont nem. Sajgó György, a párt önkormányzati frakcióvezetője az ATV Híradójának azt mondta: a Momentum három képviselőjének a továbbiakban az lesz a célja, amit 2019-ben is vállaltak, azaz az átláthatóság.

Új frakció alakul?

A hírműsor információi szerint a névhasználatot a három momentumos képviselőtől, valamint a volt alpolgármestertől sem vonja meg az egyesület. Többen úgy gondolják, ezzel egy új, négyfős frakció jöhet létre a városházán.

A Fidesz nyer

A műsornak nyilatkozó politológus szerint ezzel a csatározással csak a Fidesz nyer.

Semmi mást nem kell nekik csinálni, csak hátradőlni és figyelni, miként borul fel az ellenzéki összefogás

– fogalmazott Horváth Csaba, aki szerint ez azért is kellemetlen, mert fél év és jön a parlamenti választás, a polgárok pedig azt látják, hogy az ellenzék marja egymást.

A kormánypárti frakció szerint ők már korábban jelezték: nem lehet egy civil egyesület mögé felsorakoztatni különböző pártokat.