Címlap Közélet A pécsi Széke...

A pécsi Székesegyház előtt mond ünnepi beszédet Lázár János március 15-én!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon sokan jelezték, hogy kíváncsiak Lázár Jánosra, ezért a pécsi Fidesz a Dóm térre tette át a március 15-i ünnepi műsort és megemelékezést, amelyen maga a közlekedési miniszter fog beszédet mondani – közölték a Pécs Aktuállal a szervezők.

Az eseményen fellépnek:


– A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves zenés színészosztály hallgatói: Lipics Franciska, Tassonyi Balázs, Tóth Norbert
– Szilágyi Enikő színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves zenés színészosztályának tanára
– Götz Attila, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze
– Mecsek Néptáncegyüttes

Időpont: március 15. 11:00 óra, Dóm tér

A programhoz kapcsolódó Facebook-esemény ITT érhető el.



Hogy Lázár János miért pont Pécset választotta, azt egyelőre nem sikerült megtudnunk, de ha mégis kiderítjük, akkor jelentkezünk.

Hidegfront, erős széllel

Az időjárás-előrejelzés szerint március 15-én nem éppen tavaszias idő lesz, az Időkép szerint erős széllel érkező hidegfrontra kell számítani, 8 milliméter esővel. Van esély arra, hogy az ünnep műsort nem mossa el az eső, de érdemes azért bekészíteni az esőkabátot és az esernyőt.


Az Időképen kívül az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint is inkább szeles, hűvös időre kell számítani szerdán.



Lesz városi ünnepség is

Pécs is megtartja a hivatalos városi ünnepséget, ahol még Balkán Fanatik-koncert is lesz. Ők ilyet is tudnak:


A városi ünnepség részleteit itt írtuk meg: