Az idei koncerteket immár semmi nem veszélyezteti, hivatalosan sem, ha hajlandó kicsivel többet fizetni az eddigi szervező. Megerősítette a képviselő-testület a szerdai döntést, ezzel pedig véget ért a vihar a népszerű koncerthelyszín és annak eddigi szervezője körül. Legalábbis decemberig. Kapott azonban éles - ám jogosnak tűnő - kritikát Gellai Gergő, mégpedig a polgármestertől.
Szerdán délután sejteni lehetett, hogy véget ért a Káptalan Kert körüli purparlé, miután az önkormányzat közleményben szögezte le:
Pécs város vezetése arra tesz javaslatot, hogy a pályázatot eredményesnek nyilvánítsa és lezárja a benyújtott érvényes ajánlat alapján.
Ez magyarul azt jelentette, hogy Gellai Gergő és a Made In Pécs Kft. viheti tovább a Káptalan Kertet, hiszen a másik pályázó – kalandos indoklás után – visszalépett. Ma a pécsi közgyűlés lényegében megerősítette ezt, de rendkívül szokatlan indoklások közepette – ezt lentebb részletesen bemutatjuk. Úgy határoztak a képviselők, hogy idén év végig továbbra is él a szerződése a Made In Pécs Kft.-nek; azaz idén a nyári koncerteket nem fenyegeti veszély, ha Gellai Gergő (Made In Pécs Kft.) hajlandó annyival magasabb bérleti díjat fizetni, amennyit bevállalt a verseny hevében, de aztán visszavont.
Ugyanakkor elhangzott az is:
új pályázat jön, amelyet szeretnének év végéig lezárni.
Elsőként Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője kritizálta a pályáztatás minőségét és az akörüli anomáliákat. Garanciákat kért arra, hogy a jövőben csak komoly cég adhat be ajánlatot, „viccből” ne pályázhasson senki.
Varga Tamás, a Mi Hazánk képviselője
felszólította Gellai Gergőt – miután lényegében ő is támogatásáról biztosította -, hogy hozza nyilvánosságra az eddigi bérleti szerződéseit az átláthatóság érdekében, mert szeretnék pontosan tudni, mennyi haszna is volt eddig a városnak a megállapodásból. Varga még átvilágítást is javasolt az ügyben – ha már ezért fizet tetemes közpénzt az önkormányzat egy ügyvédi irodának.
Marsalkó Péter, a pécsi önkormányzat kulturális tanácsnoka teljes mellszélességgel állt ki Gellai Gergő mellett, és szerinte magas minőséget valósított meg Pécsen, ami a városlakók és az ide látogatók hasznára vált, ezt becsülni és támogatni kellene.
Ruzsa Csaba elismerte, hogy időprésbe kerültek a pályáztatás kapcsán, de közölte: ők nem tehetnek arról, hogy ki és milyen minőségű pályamunkát adott be; nem az önkormányzat pályázott, ők csak bíráltak.
Péterffy Attila azt mondta egyebek mellett, hogy személyesen hallgatta meg Gellai Gergőt korábban, és támogatta azt a javaslatát és kérését is, hogy milyen szempontok szerint változzon meg a pályázat súlyozása. Ennek érdekében „még rá is írt Ruzsa Csabára” – mondta. Nyílt, tisztességes és szabályos beszerzési eljárást, pályázatot írtak ki, teljes politikai konszenzus mellett – jelentette ki, így különösen értetlenül szemlélte az elmúlt napok felhajtását – mondta.
Kifejtette azt is a polgármester, hogy ő tartózkodni fog, nem fogja támogatni a pályázat lezárását, mert amit Gellai ígért a verseny hevében (nettó 1,9 millió forint/hó bérleti díjat), azt már nem tartotta be akkor, amikor ellenfél nélkül maradt.
Az önkormányzat érdekében azt várná el – magyarázta Péterffy, és ezzel szerinte Gellai sem járna rosszul -, ha a Made In Pécs Kft. kifizetné azt a magasabb bérleti díjat, amit nyilvánosan megajánlott, írásban azonban visszavont később!
Erre erősített rá Ruzsa Csaba is, aki óvatosan emlékeztetett arra, hogy sokkal magasabb bérleti díj mellett is rentábilis lehet az üzemeltetés, Gellai ajánlata azonban csak nettó 1,5 millió forint.
Csaba István, az MSZP képviselője azt javasolta, hogy csak akkor nyilvánítsák eredményessé a pályázatot, ha Gellai vállalja a magasabb összeg – vagyis nettó 1,9 millió forint – megfizetését. Ezzel a képviselők többsége (19) egyetértett. Majd a képviselők többsége (20) megszavazta, hogy lezárják a pályázatot.
ELŐZMÉNYEK
A Káptalan Kert eddigi üzemeltetője, Gellai Gergő hétfőn este fordult a nyilvánossághoz, mert szerinte furcsa döntésre készül a pécsi városvezetés, aminek vége az is lehet, hogy új üzemeltetőre bízzák a népszerű koncerthelyszín működtetését.
Gellai cége ugyan alacsonyabb árajánlatot adott be, mint a budapesti cég, de szerinte a konkurencia valótlanságokat állít(ott) pályázatában, és az teljes mértékben szakmaiatlan.
Az önkormányzat is reagált a kialakult helyzetre, és azt állították: szabályosan jártak el, és jó okuk volt arra, hogy pályázatot írjanak ki az üzemeltetésre, ezt részletezték is. Végül a budapesti cég vezetője közölte: visszalép a pályázattól, mert őt lepte meg legjobban, hogy ilyen alacsony árajánlattal nyert, mivel alig 2 milliós díjat ajánlott, miközben számításaik szerint akár havi 3-5 millliós bérleti díj mellett is nyereségesen üzemeltethető (lenne) a hely. Ezt követően közölte az önkormányzat, hogy lezárják a pályázatot, és eredményesnek nyilvánítják – hiszen Gellai pályázata tovább él jogilag, vagyis egyedüli versenyző maradt.
Gellai Gergő azonban egyelőre,az önkormányzat szerda délutáni, számára pozitív közleménye ellenére – amiről lapunk ITT számolt be – nem tett ki posztot arról, hogy „vége van” az ügynek. Ami furcsa, hiszen korábban bejelentette: sikerrel jártak!
Utolsó posztjában inkább pécsi médiumokat kritizál és vádol meg érthetetlen módon politikai szerepvállalással – miközben ő maga mondott köszönetet egy nappal korábban a kiállításért mindenkinek, illetve hivatkozta meg például a Pécs Aktuál cikkét is. Ráadásul az ügyben úgy tűnt és ez a mai közgyűlésen is világosan kiderült: politikai nézetkülönbségek sincsenek az egyes pártok között, bal- és jobboldal is Gellaiék mellett nyilatkozott, a városvezetés pedig a közösségi cél oldaláról közelített, ami szintén érthető, sőt, elvárható.
Aki lemaradt volna a hét LEGHANGOSABB híréről, az itt bepótolhatja ezt az események sorrendjében:
(Borítókép forrása: Káptalan Kert közösségi oldala)