Címlap Balhé Családi álca:...

Családi álca: „ízléstelen” Orbán fotó miatt rúgták ki a 168Óra főszerkesztőjét

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Media1 információi szerint szerda reggel elbocsátották Rózsa Pétert, a 168Óra című hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét. Rózsát azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól.

A lap értesüléseit a 168Óra kiadójának vezérigazgatója is megerősítette. Milkovics Pál szerint a 168Óra most megjelenő lapszámát Rózsa Péter úgy engedte nyomdába, hogy az újságban Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról egy korábbi, adventi fotó is megtalálható. Ez:

Milkovics elfogadhatatlannak, morálisan aggályosnak tartja a kép közlését: a fotón ugyanis a kormányfő fiatalkorú gyermeke is látható, emellett a vezérigazgató véleménye szerint 

„a képet a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”. „A gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni.”

Nem a NER, hanem a jó ízlés döntött

Milkovics azt mondta a Media1-nek: lélekben felkészült, hogy a főszerkesztő elbocsátása miatt azzal fogják támadni, hogy személyében bizonyára megérkezett a NER a laphoz, de ha így is lesz, ezek alaptalan támadások lesznek: egyszerűen a jó ízlés határát messze túllépte a főszerkesztő, amikor így, ezzel az oda nem illő képpel engedte nyomdába a lapot.

„Számomra ez egy morális döntés volt, nem mérlegeltem és nem is tartottam fontosnak a PR-következményeket. Bármelyik másik politikus családja esetében is így jártam volna el”

– nyilatkozta a Brit Media vezérigazgatója.

Milkovics Pál elmondta azt is, hogy megpróbálta visszahívni a Lapker nevű terjesztőcégtől az újságot, ám ez technikai okok miatt már nem volt megvalósítható. Emiatt a tulajdonos szándéka ellenére az Orbán-gyerekeket tartalmazó 168 Óra végül ma reggel az újságosokhoz és a postai terjesztők közreműködésével az előfizetőkhöz kerül.

A hetilap friss címlapja pedig ez:

A Media1 kereste Rózsa Pétert is, de egyelőre nem sikerült megszólaltatni.

További információk a témában a Media1-en olvashatók.