Címlap Közélet Elhunyt Csurk...

Elhunyt Csurka László Jászai-Mari díjas színművész

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja.

 A színművész halálhírét fia, Csurka Gergely közölte szerdán Facebook-oldalán.

Csurka László 1936. január 21-én született Budapesten. Édesapja Csurka Péter (1894-1964) író, édesanyja Bodnár Erzsébet, bátyja az író-politikus Csurka István (1934-2012) – olvasható a művészről a Nemzeti Színház honlapján.

Mint írják, Csurka Lászlót 1955-ben politikai okokból eltávolították a Színházművészeti Főiskoláról. Ezután 1955 és 1958 között a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze volt, majd egy évadot a fővárosi Déryné Színháznál töltött. 1959-től 2000-ig a Nemzeti, 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház, majd 2018-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt.

Rendezései között volt Csurka István Majális (1988) és Dancs István Sze-ku-kák (1990) című műve. Színpadi szerepei mellett számos filmben és tévéjátékban játszott, rendkívül népszerű szinkronszínész, Bud Spencer magyar hangja is volt. Rádiós szerepei közül ismertségben kiemelkedik a Szabó család Lacijának megformálása, a szerepet a karaktert korábban megformáló Garics János 1984-es halálát követően a sorozat 2007-es befejezéséig játszotta.

A Nemzeti Színházban legutóbb a Tizenhárom almafa (2020), a Médeia (2019), az Egy ember az örökkévalóságnak (2019), Az ember tragédiája (2018) és az Egri csillagok (2018) című előadásban játszott.

Csurka László 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész díjban részesült. 2019-ben kiváló művész lett.