Címlap Közélet Eltörölhetik ...

Eltörölhetik az idősek vásárlási idősávját szerdán

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Várhatóan aznap dönt majd a kormány a 65 évnél idősebbek vásárlási idősávjáról - közölte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília úgy fogalmazott, a cél, hogy ezen a téren is visszaálljon az élet a megszokott kerékvágásba. Egyúttal megköszönte a lakosság türelmét.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül vehető igénybe. A kórházakban a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is fent kell tartani a koronavírusos betegek kezelésére.

A háziorvosoknál és a szakorvosoknál bevezetett négy ember/óra szabály érvényét veszti, az ellátás azonban továbbra is csak telefonos bejelentkezés után vehető igénybe – mondta el.

Hozzátette, a szakorvosi óraszámoknak nem szabnak határt, mert mindenkinek érdeke az elhalasztott ellátások minél gyorsabb pótlása, az egyetlen feltétel, hogy az egészségügyi szolgáltatók tájékoztassák az egészségügyi hatóságot, illetve a finanszírozót.

Müller Cecília szólt arról, hogy az elmúlt 24 órában 7-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma és egy ember halt meg a járvánnyal összefüggésben. A járvány kezdetétől igazoltan 4076-an fertőződtek meg, 2485-en gyógyultak meg, 563-an hunytak el. Az aktív fertőzöttek 1028-an vannak, kórházban 275 embert ápolnak, közülük 19-en szorulnak lélegeztetésre. Százezer lakosra továbbra is 41 megbetegedés és 5,8 halálozás jut – ismertette.

/via MTI/