Címlap Balhé Felmentették ...

Felmentették a pécsi közteresek vezetőjét, régi-új szakember váltotta

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint megszüntette a pécsi közterület-felügyelet vezetőjének közszolgálati jogviszonyát a közgyűlés. A rendkívüli közgyűlésen a képviselők a szervezet vezetésével Schranz Richárdot bízta meg.

Amint arról beszámoltunk, hivatali visszaéléssel és hivatali kötelesség megszegésével gyanúsítja a rendőrség a testület 2017-ben nyílt pályázaton kiválasztott és most felmentett vezetőjét. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény egyértelműen szabályozza azt, hogy egyes, hivatali feladatellátással kapcsolatos bűncselekmények esetében a gyanúsított közszolgálati jogviszonyát mérlegelési lehetőség nélkül felmentéssel meg kell szüntetni. Azaz, a felmentésről szóló döntést az eljárás kimenetelétől függetlenül mindenképpen meg kellett hozni.

A régi-új vezető a 62 éves Schranz Richárd lett, aki 2001 és 2014 között 13 évig vezette a közterület-felügyeletet. Emellett 2004 és 2012 között 8 évig volt a Közterület-felügyeletek Országos Szövetségének elnöke is.