Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Repülővel is mehetett volna, de inkább az autót válaszotta két püspöktársával együtt. Ferenc pápa személyes találkozón fogadta szerte a világról az elmúlt három éveben felszentelt 190 püspököt az Apostoli Palota Kelemen-termében.

„Nagyon fontos volt, hogy ezt a hagyományt a Covid után újra meg tudták valósítani, hogy a fiatal püspökök találkozzanak és kapjanak egy hitbéli, egy szellemi, egy küldetés-megerősítést. Egy csoda volt, egy megrendülés számomra látni ezt a nemzetközi csapatot, ahol 190 püspök volt együtt a világ minden tájáról és azt, hogy hogyan indulunk neki küldetésünknek, ennek a fontos feladatnak. Előadásokon és személyre szabott beszélgetéseken vettünk részt ezen a napon, ami küldetésünket segíti. Én már máskor is találkoztam a szentatyával, de ez egy teljesen más bensőséges találkozás volt” – mondta a Pécs Aktuálnak Felföldi László pécsi püspök, aki azért választott az autós utazást, mert így a hosszú út alatt volt idő beszélgetni, elmélkedni és egymást megismerni két püspöktársával.

Felföldi László találkozója Ferenc pápával (Fotó: Pécsi Egyházmegye)

A hagyomány szerint megtartott püspöki képzésen hat magyar püspök: Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Felföldi László pécsi megyés püspök, Marton Zsolt váci megyés püspök, Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, Fekete Szabolcs szombathelyi segédpüspök és Berta Tibor tábori püspök vett részt. A püspökök egyházmegyei, kormányzói, jogi és lelkipásztori vezetésről kaptak irányelveket.

„Ott voltunk együtt azokkal a kollegákkal, társakkal, akikkel a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztünk, de ugyanazt a feladatot kaptuk, ugyanaz a Krisztus nézett a szemünkbe, ugyanaz a Krisztus hívott meg bennünket, és ma, újra megerősítve azt mondja mindnyájunknak, hogy számítok rád, számítok rátok” – fogalmazott Felföldi László a Vatikáni Rádió adásában.

A Vatikáni Rádió interjúja Felföldi Lászlóval