Címlap Gazdaság Gyárat avatot...

Gyárat avatott és aláírásra buzdított Szijjártó Péter Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyértelműen gazdasági sikertörténetnek számít a keleti nyitás stratégiája, amelynek következtében tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pécsen.

Szijjártó Péter az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems pécsi gyárának beruházásavatóján kiemelte, hogy vállalatnak a világ 21 országában 51 gyára van, ezért keményen meg kellett küzdeni a pécsi beruházásért. A csaknem 11,5 milliárd forintos, zöldmezős beruházáshoz az állam mintegy 2,5 milliárd forint támogatást nyújt, amitől további munkahelyek teremtése várható.

Hanon Systems fejlesztése megteremti annak a lehetőségét, hogy a jelenleg is több mint háromszáz fős létszámot a vállalat tovább növelje Pécsett, hiszen 20 ezer négyzetméternyi új gyártóterület jön létre

– fogalmazott a miniszter.

A most átadott beruházást a sikertörténet újabb fejezetének nevezte, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

A külügyér egyébként Üzbegisztánból repülőgéppel érkezett a pécs-pogányi repülőtérre, majd a gyárlátogatás után rögtönzött kortesbeszédet tartott Kertvárosban, a Csontváry utcai élelmiszerbolt mellett felállított aláírásgyűjtő standnál.

Íme: