Címlap Közélet Háborog az in...

Háborog az internet népe a Hunyadi-feliratok miatt, pedig ezeknek így kell kinéznie!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban fejeződött be a Hunyadi-szobor felújítása; a Pécs Aktuál meg is írta, hogy

eredeti, 1956-os felavatása óta nem volt olyan szép, mint most.

Az internet pécsi népe most is megtalálta azonban a negatívumot:

többek szerint „elrontották” a feliratokat a Széchenyi téri alkotáson a BIOKOM munkatársai, ugyanis az aranyszínű „festék” kifolyik a betűkből.

Csináltunk mi is pár közeli képet a „problémáról”.

Amint azt a Pécs Aktuál megtudta,

ez egyáltalán nem hiba, és nem is rontották el a BIOKOM szakemberei.

A színt ugyanis alaposan és szakszerűen vitték fel a felületre, és természetes, hogy ez még egyelőre kicsit kilóg a betűkből. Hamarosan a süllyesztett betűk körül igen finoman megcsiszolják majd újból a köveket, így a „kilógó” aranyszín eltűnik majd, a feliratokat pedig átfújják, és az egészet impregnálják. Ha ezzel elkészülnek, akkor pedig a feliratok újra tartósak és szépek lesznek évekig.