A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint a Magyar Posta Zrt. az önkormányzattal közösen újraindítandó két pécsi posta megnyitásán túl mindössze egy hivatal kinyitását tudja elfogadni. Így a Puskin téri és Illyés Gyula utcai hivatalok mellett a hirdi posta indulhat újra. Ez azt jelenti, hogy a keleti városrészben rövidesen újra két hivatal fogadhatja a pécsieket.
Mint ismert, a Magyar Posta 18 pécsi postahivatalból 10-et bezárt. Bár a postahivatalok működtetése az állami cég feladata, az önkormányzat vezetése a pécsiek postai szolgáltatáshoz jutásának biztosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett a céggel.
Az állami szolgáltató illetékes vezetője jelezte, ha a pécsi önkormányzat vállalja a működtetési költségek felét, akkor hajlandók két postát újranyitni Pécsett. A pécsi önkormányzat forgalmi adatokon nyugvó javaslatát elfogadták, így a szolgáltató és az önkormányzat közös finanszírozásában a Puskin téri és az Illyés Gyula utcai, vagyis a gyárvárosi és a rózsadombi hivatal nyithat újra. A 18 hónapos üzemeltetés költségeinek fele a két posta esetében összesen mintegy 71 millió forint, ennyit vállalt magára az önkormányzat.
Az önkormányzat emellett két további posta újranyitását is felajánlotta azzal a feltétellel, hogy azok 18 hónapig tartó működtetésének teljes költségét átvállalja. Az önkormányzat a Feketegyémánt téri és a hirdi posta újranyitását javasolta. Az állami szolgáltató azonban válaszában jelezte, a két hivatal közül csak az egyiknek az újranyitását tudja elfogadni.
Földrajzi okokból, mivel a Puskin téri postához Meszes közelebb van, mint Pécs-Hird, a pécsi városvezetés a hirdi hivatal újranyitása mellett döntött. Ennek 18 hónapig tartó működtetése több mint 10 millió forintos költséget jelent az önkormányzat számára.